Miért nő Sztálin nimbusza Oroszországban?

Az Országos Széchényi Könyvtár támogatása mellett rendeztek konferenciát Joszip Viszarjonovics Sztálin ellentmondásos megítéléséről, a sztálinizmusról, a desztalinizációról, a Sztálin-iparról. Az apropót az adta, hogy a nemzeti könyvtárban egy száz darabból álló kiállítás nyílt a Joszip Viszarjonovics Sztálin életét, politikai munkásságát bemutató könyvekből. bevezetőjében az orosz történetírás problémáiról szólt Szvák Gyula. az egyetemi tanár szerint a XIX. századi aranykor után legitimációs problémákkal küzdenek az orosz történészek. A korábbi viszonylagos szabadságot a mohó hatalom elnyelte, s a rendszerváltás után megjelentek a neofita túltermelők. Szvák Gyula gondként említette meg a történelmi méltóság sérelméről szóló rendeletet is. A tanárember hozzátette: ha a jogszabály csak a II. világháborúra vonatkozna, akkor talán támogatni is lehetne. Azonban – meglátása alapján – az kiterjesztő értelmű, korlátozza a véleményszabadságot, sőt egyfajta legfelsőbb történészi ítélőszék kialakulására, kialakítására is módot ad.

Hasznos paktum?

Hasonlóképpen vélekedett Szergej Mironyenko is. Az Orosz Állami Levéltár főigazgatója szerint az orosz történelmi archívumoknak az embert a társadalmat és csak utolsó sorban kell az államot szolgálnia. A fentebb megemlített Rosszija Tv-beli szavazásról úgy vélekedett, hogy Joszip Viszarjonovics Sztálinra protestáló szavazatok érkeztek, melyekkel a nézők a korrupció, a törvények erőtlensége és a bürokrácia túlterjeszkedése ellen tiltakoztak. – fogalmazott Szergej Mironyenko, aki azonban hangsúlyozta: a nép ugyanakkor nem szeretné a generalisszimusz t.

A Szovjetunió egyébként idejekorán tudott arról, hogy a megnemtámadási szerződés ellenére a náci Németország támadásra készül. Ezt támasztja alá a Merkulov-jelentés, amiben Nikolajevics Merkulov 1941. júniusában – luftwaffés forrásaira hivatkozva – arra figyelmeztette Joszip Viszarjonovics Sztálint, hogy már csak pár nap van hátra a háború kitöréséig. A legfőbb vezér azonban nem hitt a jelentésnek, gyakorlatilag dezinformációnak nevezte, szerzőjét pedig finoman szólva is melegebb éghajlatra küldte – mondta Szergej Mironyenko, aki hozzátette: Sztálin szörnyű csapásnak tartotta, hogy Németország megtámadta a Szovjetuniót. A generalisszimusz olyannyira nem volt felkészülve egy német támadásra, hogy június 28-án két napra eltűnt a Kremlből. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag leállt az államgépezet. Kliment Vorisolov vezetésével azonban a három legfőbb közjogi méltóság meglátogatta a vezért, aki sápadtan reszketve fogadta őket, abban a hitben, hogy a letartóztatására készülnek. Azonban nem ez történt; “Koba, te vezess!" – felkiáltással vitték vissza a Kremlbe és megkezdődött a védelemre való felkészülés.

Vérszerződés

A történelmi helyzetet elemezve Szergej Mironyenko arra a megállapításra jutott, hogy Németország támadása csak Sztálin számára volt váratlan. A történész szerint azért, mert Sztálin hitt Hitlernek. E hit azért is meglepő, mert egy későbbi kijelentése alapján Sztálin még magának sem hitt. A bizalom alapját éppen a Molotov-Ribbentropp paktum adta meg. A dokumentum védelmezői szerint a dokumentum lehetővé tette, hogy a Szovjetunió a határait két-háromszáz kilométerrel kitolja. Ez azonban azt is jelentette, hogy Németország ötszáz kilométerrel közelebbre került. Azzal is szokták védelmezni a szerződést, hogy az másfél év laufot adott a Szovjetuniónak a felkészülésre. Ezt az időt azonban Németország is kihasználta. A levéltár főigazgatója kiemelte: ekkortájt már gyakorlatilag Európa-szerte a III. Harmadik Birodalomnak dolgozott a hadiipar. Ráadásul a német hadsereget a Szovjetunió etette-itatta, sőt nyersanyagokkal és olajjal is ellátta Németországot. Ezzel Joszip Viszarjonovics Sztálin támogatta a német agressziót – vonta le a következtetést Szergej Mironyenko.

A történész kiemelte: a szerződés szerint a németeknek – egyebek mellett – a legmodernebb haditechnikával is meg kellett volna ismertetnie a Szovjetuniót. A korabeli dokumentumokból azonban az derült ki, hogy a németek ígéreteik kétharmadát egyáltalán nem teljesítették különböző indokokkal kibújtak alóla, s emiatt a szovjet vezetés kárhoztatta is őket. Mindezek ellenére Sztálin kiállt a megnemtámadási szerződés mellett. Szergej Mironyenko szerint a németek iránti bizalmát az is táplálta, hogy Sztálinnak tetszett Hitler. Erre utal, hogy amikor a 60. születésnapján Sztálint táviratban üdvözölte Adolf Hitler és Ribbentropp, akkor ő úgy válaszolt rá: a Szovjetuniót és Németországot örök barátság köti össze, amit vérszerződés rögzít. Mindemellett Sztálint nem hitt a abban, hogy Németország kétfrontos háborúba kezdett, illetve, hogy legkorábban 1942-1943 fordulóján törhet ki a háború A levéltár igazgatója végezetül hozzátette, hogy a Molotov-Ribbentropp paktum egy hatalommegosztási technika volt, melyet két agresszor kötött egymással, s ami eredménytelen volt. Mindezek a felvetések arra sarkallták Krausz Tamást, hogy Adolf Hitler és Joszip Viszarjonovics Sztálin összehasonlító elemzésével folytassa az előadást.

Messiás szónok vs. legnagyobb barátja

A történész leszögezte: a sztalinizmus, a desztalinizmus harci-politikai kérdés, s nem mellékesen üzlet is. Szerinte Európa-szerte megrendeléseket fogalmaznak meg egy Sztálin-kép megrajzolására, s ez már húsz éve így van. A helyzet a kelet-európai történésekkel csak rosszabbodott, hiszen a kialakult „államocskák" legitimációs gondokkal küzdenek.

Sztálin és Hitler diktátori összehasonlításakor igen gyakran nem törődtek az eltérő motivációkkal és célokkal – fogalmazott Krausz Tamás, aki hozzátette: a totalitárius elmélet a II. világháború utáni hidegháborúban fogant, s az amerikai irányzatnak az volt a célja, hogy bebizonyítsa: a kommunista és a náci kormányok azonosan működnek.

Kettétört társadalmi tudat

Krausz Tamás egyébként úgy vélte, hogy nem az a baj, hogy ha egy-egy paranoid vezető hatalomra jut, hanem az, ha nincs egy szervezett erő, ami elmozdítaná. A történész azonban hozzátette: Hitler döntései nem vezethetőek le paranoid lényéből. A két vezér egyéb területeken is másként működött.

Az OSZK-ban nyíló kiállítás ebből húsz év munkáját öleli fel. Erről Andrej Szorokin beszélt. A Rosszpen Könyvkiadó igazgatója kiemelte: ennek során rengeteg új tény és a dokumentum került elő az archívumokból, melyek lehetővé teszik, hogy a hibákat hibáknak, s a bűnt bűnnek lehessen nevezni. Ugyanis a II. világháború győzelme árának elhallgatása erkölcsi bűn lenne. A szakember arra is figyelmeztetett, hogy az új tények nem vezettek társadalmi vitához., a szovjet múlt rózsaszínű ködben van.

Az igazgató hozzátette: az orosz társadalmi tudat ugyanakkor ketté törik: egy része a polgároknak zsarnoknak tartja Sztálint, míg másikuk győztes hadvezérnek. A lakosság kétharmada pedig mind a két képet támogatja, de ez nem skizofrénia – fogalmazott Andrej Szorokin, aki szerint ez csak azt jelzi, hogy a társadalmi tudat igyekszik megszabadulni a legkellemetlenebb emlékektől. A Sztálin-kultuszt több okkal is magyarázta a szakember. Szerinte az orosz politikai elit erőtlen, nem tud új ideológiai képet felmutatni, ráadásul az új orosz identitás is közvetlen kapcsolódik a régihez. Andrej Szorokin azt is hibaként rótta fel, hogy az új oroz történelemkönyvek sokban hasonlítanak az elmúlt évtizedek könyveihez. Így például ugyan megemlítik az elmúlt rendszer bűncselekményeit, de nem térnek ki mélyebb elemzésükre. Megemlíteni is csak úgy említik meg, hogy azok nem teszik zárójelbe az elért fejlődést. Ez pedig óriási probléma – mondta Andrej Szorokin.

Szembenézni a múlttal

Szintén a Molotov-Ribbentropp paktum elemzésén keresztül mutatta be a történelmi kor és a személyek megítélésének nehézségeit Sz. Bíró Zoltán. Az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa kiemelte: ha annak nem lett volna titkos záradéka, akkor valóban beleillett volna azoknak a megállapodásnak a sorába, amit korábban Franciaország, vagy Nagy-Britannia kötött Adolf Hitlerrel. Ezek azonban nem rendelkeztek államok sorsáról. Sz. Bíró Zoltán szerint Vlagyimir Putyin elfogult akkor, amikor a Molotov-Ribbentropp paktumot a Müncheni Egyezménnyel egy sorban emlegeti. Már csak a kettő miatt bekövetkezett emberveszteség tekintetében is. A szovjetek például Lengyelország szeptember 17.-i lerohanása után mintegy félmillió embert deportáltak. A két ország viszonyát Katyn ügye is nehezíti – mondta a főmunkatárs, aki szerint négy ok miatt is nyitott maradt ez a kérdés.

Az egyik legfontosabb annak megítélése, hogy a huszonkétezer lengyel katonatiszt és civil lemészárlása genocídium volt-e vagy sem. Az oroszok következetesen azt az álláspontot képviselik, hogy nem volt népirtás. Indokaik szerint azért, mert ugyan rengeteg embert érintett, de nem terjedt ki az egész lengyel népre. Sz. Bíró Zoltán szavai alapján a másik vitás kérdés az elévülés problémaköre. A lengyelek a kilencvenes években az orosz ügyészséghez fordultak, hogy az állapítsa meg kik voltak a politikai felelősei és a végrehajtói a katyini mészárlásnak, s amennyiben lehetséges, vonja azokat felelősségre. A vizsgálat meg is kezdődött, ám azt 2004-ben a katonai főügyész azzal az indokkal zárta le, hogy elévültek a cselekmények. A döntést azonban titkosították, így a verdikt okait nem lehet tudni. A harmadik vitás pont az áldozatok rehabilitálásának kérdése. Ez sem történt meg. Ennek indoklása legalábbis kétséges, hiszen arra hivatkoztak az elutasításkor, hogy nem volt az áldozatokkal szemben bírósági eljárás. Ugyancsak akadályozza a Katyn-ügy rendezését az oroszok jóvátételtől való félelme.

Nem csak Lengyelország, de a Balti-államok sorsát is jelentősen befolyásolta a Molotov-Ribbentropp paktum titkos záradéka. Sz. Bíró Zoltán megemlítette: a Balti-államoknak is van felelőssége a történések feltárásában. A Balti-államok szerint ugyanis a háború korai szakaszában közel háromszázezer embert deportáltak Észtországból, Litvániából és Lettországból. A tudományos főmunkatárs hangsúlyozta: a három országban hét hullámban volt (kettő-kettő 1941-ben és 1949-ben, illetve Litvánia esetében 1948-ban) deportálás. A hét eset összesen érintett mintegy 190 ezer embert, az 1941-es teljes deportálás pedig „csupán" 41 ezer főt érintett. A titkos záradékkal és annak következményeivel kapcsolatban Sz. Bíró Zoltán Donald Tusk lengyel miniszterelnök szavait idézte fel: „Katyn az oroszok problémája nem a lengyeleké". Ez nem jelent mást, mint a büszkeség és a lelkiismeret konfliktusát. Minden szörnyűség ellenére a II. világháborúban a legnagyobb áldozatot a Szovjetunió hozta a nácizmus elleni küzdelemben, hiszen 27 millióan haltak meg. Ez a mi becsületbeli ügyünk – fűzte hozzá Sz. Bíró Zoltán.