„Mindent a honvédségnek köszönhetek!”

Tudatosan készült erre a pályára?

Rendőr szerettem volna lenni, de máshogy alakult. Tizenhét éves korom óta viselem az egyenruhát. Édesanyám sírva adta oda a behívómat, mert sorkatonaként messzire kerültem a családtól.

Korához képest érett volt?

Inkább önálló voltam. A foci miatt Komlóra kerültem középiskolába, száz kilométerre édesanyámtól. Hétvégén sem jártam mindig haza a mérkőzések miatt. Akkoriban én is gyakran találkoztam sorkatonákkal nyaranta a Dalmandi Mezőgazdaságban. Láttam, ahogy leszállnak a teherautókról, sorakoznak, majd eligazítják őket. Szerettem a közelükben lenni, velük dolgozni.

Milyen volt angyalbőrben?

Elég gyorsan tudtam alkalmazkodni az új helyzethez. Hamar megtanultam a szabályokat, utána már csak be kellett tartani őket. Nekem nem okozott nehézséget. Tetszett, hogy mindig világosan elmondták, mit és hogyan kell csinálni. A fegyverhasználat persze nagy felelősség, de azt is nagyon szerettem, később több lőbajnokságon is indultam.

Mi volt a feladata sorkatonaként?

Az alapkiképzés után Taszárra kerültem, az MH 54. Honi Rádiótechnikai Dandár harcálláspontjára. Folyamatosan képeztek minket, egyre több feladatot kaptunk. A légi helyzetkép akkor még nem a mai formában készült, kézzel írtuk a kódokat. Fontosnak, felelősségteljesnek éreztük a munkánkat, és az is volt. Párhuzamosan kiképző lettem, oktattam az utánunk érkező sorállományt. Velünk következetesen, de emberségesen bántak, én is ezt szerettem volna tovább vinni. Így kezdődött, lassan harminckét éve.

És a folytatás?

Leérettségiztem a Budapesti Katonai Szakképző Intézetben. Sokat köszönhetek akkori parancsnokomnak, Ölvedi Attila századosnak, aki folyamatosan trenírozott. Ahogy említettem, a hadműveleti készenléti szolgálat nagy felelősség volt, nem lehetett hibázni. A dandár megszűnése után Taszáron akartam maradni, így a 31. Kapos Harcászati Repülő Ezrednél folytattam a szolgálatot, mint repülőgép-fegyvermechanikus. 1998-ban, majd 2001-ben is lehetőségem volt missziót vállalni a horvátországi Okučaniban, ahol híradó biztosító, majd rajparancsnok voltam. Sokat készültem rá.

Milyen élmény volt az MH Magyar Műszaki Kontingens tagjaként szolgálni?

Felejthetetlen! Akkor még el sem tudtuk képzelni, hogy milyen egy külszolgálat. A kontingens utakat újított fel, hidakat épített, de voltak tűzszerész, utász- és egyéb műszaki feladataink is. Konténerekben éltünk, volt, hogy hatan-nyolcan. Fürdeni csak másik konténerben lehetett. Életre szóló barátságok szövődtek.

Mi volt a legnagyobb szakmai kihívása?

2003 márciusában kineveztek az MH 54. Veszprém Radarezred Logisztikai Zászlóalj vezénylőzászlósává, négy évvel később pedig az újonnan felállított Támogató Zászlóalj vezénylőzászlósa lettem. Az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ alakulásakor Szücs József ezredes megkeresett, és felajánlotta, hogy legyek a központ vezénylőzászlósa. Tartottam ettől. Túl fiatalnak éreztem magam ehhez a sokrétű feladatkörhöz, egy ilyen szintű kihíváshoz. Az ezredes és Kriston István főtörzszászlós döntése alapján 2013-ban az első Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam hallgatója lehettem, ami nagyon sokat segített abban, hogy el tudjam látni ezt a beosztást.

Mit köszönhet a honvédségnek?

Szó szerint mindent, a családomat is. Azt, hogy bárhova megyek Magyarországon, találok ismerőst, barátot. Gazdagnak érzem magam, mert sok emberre számíthatok és ez kölcsönös. Szerintem egyedülálló az a képzési rendszer, amit a szervezet kínál. Minden lehetőséget kihasználtam, könnyűgépkezelői tanfolyam, ECDL, közigazgatási alaptanfolyam, nyelvtanfolyam, protokoll ügyintézői tanfolyam, toborzó szaktanfolyam. Úgy érzem, mindent elértem, amit altisztként el lehet.

Voltak azért nehézségek is?

Az éremnek mindig két oldala van. A második misszióm ideje alatt meghalt édesapám. Az első házasságom válással végződött, de született egy csodálatos lányom, Inez. Később újra nősültem: Mónika, a feleségem honvédelmi alkalmazott. Ő egy kisfiúval ajándékozott meg, Szilárd három és fél éves. Szerencsés vagyok, mert boldog családban élek, van két nevelt fiam is, akik úgy szólítanak, hogy „Napa” vagyis nevelőapa. A nagyobb rendvédelmi szakra jelentkezett, a kisebbet a katonai pálya érdekli. Biztos családi háttér nélkül ezt a szakmát sem lehet teljes emberként végezni. Három kiskorú gyerekkel hatalmas teher hárul a feleségemre, nagyon hálás vagyok neki mindenért.

Ilyen szakmai tapasztalattal a háta mögött mi motiválja?

2018 óta vagyok toborzó, szeretek emberekkel dolgozni. A legnagyobb motiváció, amikor valaki beszélgetésünk után visszajelez, hogy csatlakozni szeretne a Magyar Honvédséghez, vagy már benn is van a rendszerben. Ezt sikerként élem meg. Magas elvárásaim vannak magammal szemben: a megfelelő felkészültség, az előadások és toborzó rendezvények magas színvonala mellett, minden apró részlet számít.

Hogy lehet a fiatalokat erre a komoly pályára terelni?

A világ biztonsága törékeny, és ez felkészültséget igényel. Az legyen katona, akinek hivatástudata van, és nem munkahelynek tekinti a honvédséget. Toborozni nehéz, de megtisztelő feladat. Már gyűjtöttem annyi tapasztalatot, hogy bátran tegyek javaslatokat a fiataloknak. Nem vagyunk egyformák, nem mindenki bírja a kötöttségeket, nekik a tartalékos szolgálatot ajánlom. Egyébként teljes a paletta, mindenféle emberrel találkozunk. Van, aki eltökélt, és mindenáron katona akar lenni. Van, aki vacillál, nem érzi magát képesnek bizonyos feladatokra, és persze van olyan is, aki nem erre a szakmára született, de próbál megfelelni. Számtalan esetben jönnek a szülők a felnőtt gyermekükkel, és mintha ők szeretnék jobban a dolgot. Ilyenkor szigorúan csak a fiatalra figyelek, az a lényeg, Ő mit akar. A szülők álmát nem a gyereknek kell megvalósítani.

Ön milyen toborzónak tartja magát?

Szerintem olyan vagyok egy jó labdarúgó: ha helyzetbe kerül, rögtön kapura rúg, ha nincs helyzet, akkor pedig kialakítja azt! Számtalanszor csöppenek a munkahelyen kívül is olyan beszélgetésekbe, amik a katonaságról szólnak. Öröm utána viszont látni egy-egy arcot a toborzóirodában.

Egyébként szerintem elég megosztó személyiség vagyok. Aki velem dolgozik, annak száz százalék felett kell teljesíteni. Nincs olyan, hogy nem, mindenre van megoldás. Pihenés alatt is szánok időt az e-mailekre, telefonokra.

A gyermekeire jó hatással van, hogy katonaként szolgál?

Biztosan! De nem csak én vagyok ilyen hatással rájuk. A feleségemmel arra törekszünk, hogy tiszteljék az időseket, a katonákat, a rendőröket, a tűzoltókat, az egészségügyi dolgozókat és valamennyi embertársukat. Édesapjuk, akivel nagyon jó kapcsolatot ápolunk, szintén katona.

Na, és mi lett a focival?

A labdarúgás az életem része maradt, de ma már csak amatőr szinten. Veszprémben, két korosztályban vagyok igazolt játékos. Amikor a pályán vagyok, sosem lazítok, hiszen a csapatért játszom, nem magamért.