Mintha csak ma történt volna

Kérdések özöne motoszkált bennünk. Vajon megismerjük-e egymást? Könnyű volt a búcsúzás, milyen lesz a találkozás? Akiket sikerült felkutatnunk, azok jelezték, már a gondolat is örömmel töltötte el őket, hogy ennyi év után újra viszontláthatják bajtársaikat. Négy évtized távlatába visszatekintve a beszélgetések során azonban az is kiderült, hogy mindenkinek csak szép emléke maradt a katonai szolgálatról, bár voltak nehézségek, de komikus történetek is.
Hosszas kutatómunka után végül tizenketten jöttünk össze. Örömünkre szolgált, hogy egykori parancsnokunkat, Horváth Pál dandártábornokot, (akkor főhadnagyot) is sikerült elérnünk, és megtisztelt bennünket részvételével.

Mint minden régen várt találkozón a kezdeti „újra ismerkedést" követően mindenki röviden elmesélte életútját. Először parancsnokunk köszöntött bennünket. Róla kiderült, hogy miután elvégezte a Műszaki Egyetemet, Újdörögdről

Életútjuk mellett valamennyien felidézték katonai szolgálatuk egy-egy emlékezetesebb élményét, amely után az is kiderült, hogy többségük szerint a mai fiataloknak is szüksége lenne legalább hat hónapos katonai kiképzésre. Mi ott tanultuk meg mit jelent a bajtársiasság, az összetartozás és az önfegyelem. Még ma is büszkék vagyunk arra, hogy katonák voltunk és arra is, hogy olyan parancsnoktól tanulhattunk, mint amilyen a mi tábornokunk.

A vacsora közben folytatott beszélgetés során abban is egyetértettünk, hogy akkor lett volna számunkra még emlékezetesebb a szolgálatunk, ha a haza fogalmát, igazi történelmi tények alapján ismerjük meg, és nem hamis ideológiákkal tömik tele a fejünket. Szerintünk célszerű lett volna, ha a honvédségen belül a hazafias nevelés a keresztény szeretetre épül, bár ez akkor lehetetlen volt. Ma is az a véleményünk, hogy a haza szeretetére történő nevelést a keresztény erkölcsi alapokra kellene építeni.