Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mit rejt a burka?

Szöveg: Szerencse Renáta |  2008. április 24. 9:17

Mennyire szerencsés dolog Afganisztánban nőnek lenni? Amint meglátjuk, hogy a nők ebben a melegben is burkában közlekednek az utcán, már ezen a ponton rá is vághatjuk a választ, hogy semennyire. A szebbik nem képviselői nem mutathatják arcukat a nyilvánosság előtt, nem vehetnek részt a napi társadalmi vagy üzleti életben, és nem vezethetnek autót sem.

Közülük csak kevésnek adatik meg a továbbtanulás lehetősége, javarészt azoknak, akikből a lányiskolák tanárai válnak. Általában a tanításon, a varráson és apróbb kézműves munkákon kívül, mint a szövés, fonás, hímzés nem vállalhatnak más munkát, konzervatívabb helyeken nem is hagyhatják el otthonukat, ahol igen, ott is csak kendőben vagy burkában léphetnek az utcára.

„A burka megvédi a nőket a naptól, az út porától, és más férfiak kíváncsi tekintetétől. Nincs szükség arra, hogy a kinézetükkel foglalkozzanak, hiszen a kendő mindenkit egyformán takar, helyette a belső szépségükre koncentrálhatnak, és így lehetnek igazán önmaguk. A nők feladata a család összetartása, a gyermekek felnevelése, ehhez pedig mi, férfiak biztosítjuk az összes feltételt, hogy ne kelljen még a házból sem kimenniük. A házban az asszony az úr." – hangzott el egy helyi afgán férfi véleménye.

Ennek ellenére az afgán nők még női szemmel is szépek, ápoltak, és a „burka alatt" is adnak magukra: ékszereket, szép ruhákat hordanak, gondosan festik a lábujjkörmeiket, kézfejüket henna festéssel borítják.
A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) negyedik váltása kiemelt figyelmet fordít a nők támogatására, ennek keretében több lányiskolát is fo-lyamatosan segít tanszerekkel, iskolatáskákkal, sátrakkal, padokkal és labdákkal.

Az MH PRT ezúttal a tábortól keleti irányba fekvő Nahrin járásba indított konvojt 2008. április 17-én, ahol a katonák a konvoj parancsnoka, Zlatko Sudiæ horvát százados vezetésével tanszereket és labdákat osztottak a lányiskolában.

Az afgán tanintézetek jelentősen eltérnek az otthon megszokottaktól: nem kell csodálkozni, ha nem találunk épületeket, mert általában sátrakban folyik az oktatás, ahol a diákok a földön, jobb esetben szőnyegen tanulnak. Az osztályok nagy létszámúak, például az 1100 fős nahrini lányiskolában 34 tanár dolgozik, ami annyit jelent, hogy átlag 20-30, esetenként 40 fős osztályokban folyik az oktatás, délelőtti és délutáni váltásokban megosztva.

Az iskola igazgatója megörült a katonák látogatásának, és bizalma jeléül megengedte az összekötő csoportnak, hogy bemenjenek az osztálytermekbe, és fényképet készítsenek a tanításról, ami más férfiak számára szigorúan tilos.

Az igazgatóval és a tanári karral folytatott megbeszélés után az MH PRT továbbra is támogatni fogja az iskolát sátrakkal, ivóvízzel és felszereléssel. Rahema, az iskola egyik tanára ekképpen fejezte ki kérését:

„Különös gondot jelent iskolánk számára az ivóvíz és a tanszerellátás. Nincs kút a környéken, a forró időszakot még a felnőttek is nehezen viselik víz nélkül. A füzetek és az írószerek beszerzése folyamatos probléma, mert nem lehet kapni a boltokban. A tanulók biztonsága érdekében szükségünk lenne egy falra az iskola körül, ami megvédi a lányokat a leselkedőktől, a tolvajoktól és a rossz szándékú emberektől, illetve azért is fontos lenne, hogy az utcai események ne vonhassák el a tanulók figyelmét."

A más kultúrába történő bepillantás rádöbbenti az embert arra, hogy mennyire nem tudjuk értékelni azt a biztonságot és kényelmet, ami minket otthon körülvesz. Hiszen az olyan egyszerű dolgok megléte, mint az ivóvíz, a ceruzák, vagy az iskolaépület, nálunk természetesnek tűnik, míg itt helyben egy osztályteremnek berendezett sátor is óriási segítség.