Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagy mennyiségű illegális fegyvert foglaltak le

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 1. 7:19

Nagy mennyiségű fegyvert foglalt le a macedón rendőrség a koszovói határon – közölte pénteken a macedón belügyminisztérium szóvivője az MIA hírügynökségre hivatkozva. A csütörtökön lezajlott akció során a fegyverlerakatot őrző személyek lőni kezdtek a rendőrökre, akik viszonozták a tüzet.

A tűzpárbajban a rendőrség részéről senki sem sebesült meg, az őrök a rendőrség feltételezése szerint Koszovó területére menekültek át.

A lefoglalt fegyverek között voltak kézigránátok, harckocsi-elhárító aknák, robbanóanyagok és egyéb, klasszikus terrortámadásokhoz szükséges eszközök. A rendőrök a fegyverek mellett a korábban betiltott albán “Koszovói Felszabadítási Hadsereg" (UCK) jelvényeivel ellátott katonai egyenruhákat is találtak – közölte a szóvivő.

Az A-1 macedón televízió értesülése szerint a fegyvereket három bunkerban rejtették el a határon. A rendőrökkel folytatott lövöldözésben az egyik őr állítólag megsebesült, és – nem hivatalos források szerint – a koszovói Kacarevo településen kért orvosi segítséget.