Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NASAMS légvédelmi rakétarendszereket vásárol a Magyar Honvédség

Szöveg: A Védelmi Fejlesztésekért Felelős Kormánybiztos | Fotó: Raytheon |  2020. november 19. 13:34

NASAMS légvédelmi rakétarendszereket vásárol a norvég Kongsberg és az amerikai Raytheon cégektől a Magyar Honvédség - jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága.

A korszerű rövid, illetve közepes hatótávolságú, földi telepítésű légvédelmi rendszerek szolgálatba állításával a haderő 21. századi színvonalon nyeri vissza azt az oltalmazási képességét, amelyet a rendszerváltás utáni leépítésekkel vesztett el. Az 1976 óta szolgálatban álló, most leváltandó szovjet Kub komplexumokhoz képest az új eszközökkel sokszorosára nő az oltalmazható terület nagysága és ugyancsak sokszorosára emelkedik az egyidejűleg megsemmisíthető célok száma, azaz a légvédelem harci lehetősége. A NASAMS ezen túlmenően olyan légi támadó eszközökkel – például pilóta nélküli repülőgépek (drónok), illetve csapásmérő robotrepülőgépek – is fel tudja venni a küzdelmet, amelyekkel szemben a honi légvédelem eddig nem, vagy csak rendkívül korlátozott képességekkel rendelkezett.

„Magyarország légterének védelmében kulcsszerepet játszanak azok a korszerű, földi telepítésű légvédelmi rakétarendszerek, melyeket 2023-től kap meg a honvédség. Történelmi lépésről van szó, hiszen a magyar légvédelem mintegy négy évtizede nem esett át ilyen arányú fejlesztésen. A NATO-ban elterjedt, az amerikai főváros védelmét is biztosító NASAMS rendszerekkel a szövetségi követelményeknek leginkább megfelelő megoldást választottuk” – nyilatkozta Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

A Védelmi Fejlesztésekért Felelős Kormánybiztos közleménye

nasams_raytheon