Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NAÜ: Irán atomfegyver kifejlesztésén dolgozott és ez még ma is folyhat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 9. 13:13

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint Irán olyan kutatásokat és kísérleteket is végzett titokban, amelyek egyetlen célja az atomfegyver kifejlesztése lehet.

„Az ügynökséget súlyosan nyugtalanítja az iráni atomprogram lehetséges katonai dimenziója" – tartalmazza a jelentés, amelyet a NAÜ állított össze, és kedden adott át a szervezet tagjainak. A következtetést „szavahihető" információkra alapozta. A terjedelmes dokumentum eljutott a hírügynökségekhez 13 oldalas függelékével együtt, amely a kutatások műszaki részleteit írja le.

Megfigyelők szerint ez a NAÜ eddigi legrészletesebb és legkeményebben fogalmazó jelentése ebben a kérdéskörben.

„Ezek az információk azt jelzik, hogy Irán nukleáris robbanó szerkezet kifejlesztése céljából végzett tevékenységet" – olvasható a dokumentumban. „E tevékenység 2003 végéig strukturált program keretében zajlott, és bizonyos része ma is folyhat" – tette hozzá az ügynökség.

Ebben a tevékenységben Irán „titkos nukleáris hálózat" segítségét élvezte, amelytől adatokat, dokumentációt vásárolt. Az atomprogram katonai vonatkozásai között szerepelnek a kísérletek különleges robbanóanyagokkal és detonátorok kifejlesztése. Teherán „erőfeszítéseket tett arra, hogy be nem jelentett módon állítson elő nukleáris anyagot".

A NAÜ a jelentés elkészítéséhez tíz tagországtól kapott információkat, és rendelkezett saját forrásokkal is, különösen műhold felvételekkel. Egy diplomáciai forrás szerint „a részletezett ügyekből meglehetősen éles kép rajzolódik ki arról, mire van szüksége valakinek, ha atomfegyvert akar készíteni".

Az ügynökség felszólította Teheránt, hogy „haladéktalanul" lépjen kapcsolatba vele, és tisztázzák a jelentésben szereplő információkat.

Ali Akbar Szálehi, az Iráni Iszlám Köztársaság külügyminisztere előre elutasította, hogy országát katonai atomprogrammal gyanúsítsák meg. Szerinte az iráni programot nyolc éve vizsgáló NAÜ-nek nincs „semmilyen komoly bizonyítéka".