Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nehéz körülmények között dolgoznak tovább a magyar mentők

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Kertész László |  2023. február 11. 14:10

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) február 11-i, szombati közlése szerint nagyon nehéz körülmények között dolgozik tovább a Magyar Honvédség katonaorvosai által is segített HUNOR mentőszervezet a földrengés sújtotta Törökországban.

Földrengés Törökországban KLAC0431

Mukics Dániel, az OKF szóvivőjének tájékoztatása szerint csak a HUNOR mentőszervezet vállalta az éjszakai kutatást abban az épületben, amelyikben péntek este túlélőket jeleztek a keresőkutyák. Végül azonban 16 órányi munka sem vezetett eredményre, és a száloptikával és hangdetektorral történő kutatás során egyelőre csak holttesteket találtak – tette hozzá.

„A változatlanul nagyon nehéz körülmények ellenére a magyar mentőcsapat fáradhatatlanul végzi a kutató-mentő munkát. A helyzetet könnyíti, hogy a csapat logisztikusa, Patai Sándor tűzoltó százados olyan berendezéseket szerelt össze, amelyekkel működtethető a Hunor sátraiban levő hősugárzó, így könnyebben viselik a pihenőidejüket töltő tűzoltók az éjszakai mínusz hét fokot” – fogalmazott Mukics Dániel.

Földrengés Törökországban KLAC0555

A helyszínen tartózkodó fotóriporterünk, Kertész László megerősítette a híreket. Ahogy jelezte, sajnos, nagyon kevés esély van már élő embert találni. Kollégánk újabb képei február 10-én este és 11-én reggel készültek.

Kapcsolódó cikkek