Nem minden veszett oda

A Doni Hősök Emléktúra alapítói, 2001-ben mindössze négyen, azzal a céllal indultak útnak, hogy ne szokványos módon emlékezzenek, hanem testben és lélekben egyaránt közelebb kerüljenek a múlthoz. Jásdi Balázs ötletgazdaként szélesebb nyilvánosság előtt és négyszemközt azóta is előszeretettel mesél hivatásukról, hogyan igyekeznek átformálni a hétköznapivá, formalitássá váló megemlékezések és koszorúzások gyakorlatát.

„Amikor elkezdtünk rendezvényeket szervezni, sok doni veterán élt még, hiszen ne feledjük, rengetegen tértek haza a keleti frontról. A gyertyagyújtásokon mi is ott díszelegtünk mellettük abban az egyenruhában, amiben ők küzdöttek. Akkor született meg bennünk a gondolat, hogy a külsőségek hangsúlyozása helyett inkább emléktúrát rendezzünk és valós teljesítménnyel gondoljunk hőseinkre. Eleinte istállókban aludtunk és konzervet ettünk és ez is segített átérezni az emlékezés jelentőségét” – beszélt a kezdetekről. 

Az emlékezők mára az ország településeinek harmadába jutottak el, a létszámuk pedig alaposan felduzzadt. Idén nagyjából 800 kilométeres távot teljesítve huszonöt állomáson fordultak meg, külön hangsúlyt fektetve leszakadt térségek apró helységeire. Nem feledkeztek meg a munkaszolgálatosokról sem: a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátusa által adományozott lapáttal meneteltek és tisztelegtek emlékük előtt.

Negyed század alatt civileket és külföldieket szintén magához vonzott az esemény. „Sokszínűvé váltunk, hiszen helyi polgárok, hagyományőrzők, kadétok, tartalékos és aktív állomány, valamint veteránok csatlakoznak a menethez minden évben, legalább annak kisebb szakaszaihoz. Erdélyből, Partiumból és Felvidékről egyaránt érkeznek emberek. Az egyik legfontosabbnak viszont a románok szerepét érzem: a II. világháborúban ellentétes oldalra kerültünk, most azonban együtt emlékezünk” – fogalmazott Jásdi Balázs, aki immár a kormányrúd továbbadására és a hagyomány átörökítésére készül.

Az idei, január 12. óta zajló túra egyértelműen bizonyítja, hogy a kezdeményezés kinőtte magát: 1500 résztvevőt regisztráltak, akik közül szép számmal jelentek meg az utolsó állomáson is. A zárószakasz túrázói napos időben érkeztek a bajnai temetőbe február 16-án délelőtt. Miután az orosz és a német parcellánál díszlövéseket adtak le, átvonultak a Komárom-Esztergom vármegyei község főterére, az esemény befejező ceremóniájára. A templomkertben álló világháborús emlékmű előtt ekkor már több tucatnyi helyi polgár, valamint középiskolás diákok várták őket. A megemlékezésen dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke képviseletében dr. Drót László dandártábornok, az MH Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka beszélt a Don-kanyarban helytálló egykori magyar királyi 2. honvéd hadsereg tagjairól.

„Bár az 1942 tavaszán a Donhoz vonult hadsereg az ország hadianyagának javát magával vitte, az elmaradt az orosz és a német csapatok felszereltségétől. Az egyének hősies viselkedése és bajtársiasságuk mégis azt eredményezte, hogy az embertelen körülmények ellenére és a letaglózó méretű túlerővel szemben is meglepően sokáig tudták tartani magukat a Don partján és az utóvédharcokban” – mondta a dandártábornok.

„Hősök vagy áldozatok?” – tette fel a kérdést Pallagi Tibor, Bajna polgármestere. Erős Gábor országgyűlési képviselővel egyetértettek abban, hogy mindkét jelző megfelelő, ugyanakkor valamennyi megszólaló hangsúlyozta az elesettek mellett a hazatérők szerepét. „Ez az emlékmenet a katonák hősies helytállására hívja fel a figyelmet. Hiszen a túlerő és a zord időjárás ellenére a személyi állomány jelentős része hazatért” – fogalmazott a község polgármestere.

A túlélő hősök szerepéről Jásdi Balázs beszélt részletesebben. „Néhány évvel ezelőtt rájöttünk, hogy rossz az emlékezetkultúránk. Halottkultuszban élünk, mindig csak a hősi halottakra emlékezünk. Az emlékműveink is rosszak, hiszen szintén csak a halottak szerepelnek rajta. Szerencsére mára kezdik megfogadni az üzenetünket, és egyre több emlékműre kerül fel kiegészítő tábla a hazatért hősökről. Ez a fiatalok szempontjából is fontos. Lássák, hogy még egy vesztes háborúból is hazatért a személyi állomány két-harmada” – tette hozzá. Végül a közös munka jegyében köszönetet mondott a csatlakozó katonai és civil szervezeteknek a menetszázadok indításáért és szervezésért.  

„Az emlékművek figyelmeztessenek arra, hogy a háborúban nem veszett minden oda. Az emlékezés nem csupán visszagondolás, hanem a jövő élhetővé válása és tétele. Akik itt vannak, ne csak nézzenek, hanem világítsanak is az ő szellemükben” – hangsúlyozta az eleven hősi kultusz fontosságát Takács Tamás ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetője, aki Szabó György alezredes, református tábori lelkész oldalán osztotta meg gondolatait és mondott imát a bajnai világháborús szobor előtt.

Az eseményen koszorút helyezett el többek között dr. Drót László dandártábornok. Megjelent dr. Lippai Péter dandártábornok, az NKE HHK dékánja és Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka.