Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem változik az amerikai csapatkivonás terve

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. február 29. 8:12

Az amerikai haderő nem tervezi, hogy változtasson az afganisztáni csapatkivonás ütemtervén a Korán-égetés miatt kirobbant zavargások miatt – közölte február 27-én, hétfőn a Pentagon.

Leon Panetta védelmi miniszter és Martin Dempsey összfegyvernemi vezérkari főnök egyaránt úgy gondolja, hogy „stratégiánk alapjai sértetlenek maradtak" – jelentette szerdán George Little, az amerikai védelmi tárca szóvivője.

Little hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok tartani fogja magát a csapatlétszám fokozatos csökkentésének tervéhez, és „megingathatatlan" abban az elkötelezettségében, hogy a NATO-ban történt megállapodásnak megfelelően 2014 végéig átadja az ország biztonságáért való felelősséget az afgán erőknek.

A szóvivő szerint az amerikai és a koalíciós erők elleni támadások és a hetedik napja tartó erőszakos tüntetések „sajnálatosak", de nem veszélyeztetik az amerikai és az afgán erők közötti „erős" köteléket.

1595932032
A hétfői The New York Times ugyanakkor úgy értesült, hogy Washingtonban a legfelsőbb kormánykörökben is felerősödtek az aggodalmak az afganisztáni csapatkivonással kapcsolatban, amelynek üteme az afgán csapatok kiképzésétől függ. A lap rámutatott, hogy az afgán erők soraiban az elmúlt 10 év során rájuk költött több tízmilliárd dollár ellenére számos veszélyesen megbízhatatlan katona és rendőr szolgál. A helyi erők tagjai által elkövetett támadások miatt jelentősen felerősödött a bizalmatlanság a NATO- és az afgán erők között.

John Kirby kapitány, a Pentagon egy másik szóvivője Kabulból hétfőn élő videó-kapcsolásban úgy nyilatkozott, hogy a tüntetések hevessége kezd alábbhagyni – azok száma a szombati 24-ről hétfőre 3-ra csökkent – és hogy az amerikai csapatok továbbra is eredményesen harcolnak az afgán erők oldalán. A Korán-égetés alatt eltelt hét nap során több mint 40 ember – köztük négy amerikai katona – vesztette életét, és több százan megsebesültek.

Hamid Karzai afgán elnök hétfőn elítélte azt a legkevesebb 9 halálos áldozatot követelő és egy tucatnyi embert megsebesítő öngyilkos merényletet, amelyet a NATO dzsalálábádi repülőterének bejáratánál követtek el.

A hétfői The Wall Street Journal ugyanakkor rámutatott, hogy Karzai nem kért bocsánatot a Korán-égetés után kitört erőszak során az afganisztáni belügyminisztériumban vasárnap – valószínűleg hangtompítós pisztollyal – főbe lőtt két amerikai tiszt haláláért, sem egy bázis előtt az afgán társuk által megölt két amerikai katonáért, sem pedig annak a hatnak a sebesüléséért, akire kunduzi bázisukon dobtak kézigránátot.

A lap emlékeztetett rá, hogy Barack Obama elnök megkövette az afgánokat a vallásos iratoknak – köztük több Koránnak – Bagramban történt elégetése miatt. Az elnöki bocsánatkérés vihart kavart az amerikai belpolitikában: a gesztust Newt Gingrich és Rick Santorum republikánus elnökjelölt-aspiráns egyaránt elítélte.

John Allen, a szövetséges erők parancsnoka hétfőn még nem döntötte el, hogy az afgán minisztériumokból a két amerikai tiszt vasárnapi meggyilkolása után ideiglenesen visszarendelt NATO-tanácsadók mikor térhetnek vissza a helyükre. Azt viszont elrendelte, hogy az érintett intézményekben új biztonsági intézkedéseket vezessenek be.

A zavargások miatt egyébként elhalasztották az afgán védelmi és a belügyminiszternek az erre a hétre tervezett washingtoni látogatását.