Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemcsak a látvány, a hangulat is vonzó

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. augusztus 7. 13:44

Akárcsak az eddigi alkalmakkor, idén is várakozásteljes és jó a hangulat Kecskeméten, a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón, ahová az ország minden tájékáról és külföldről is tízezrével érkezett minden korosztály, hogy tanúja legyen a látványos dinamikus és statikus bemutatóknak.

A szombat reggeli órákban még meglehetősen borús volt az idő Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison, így a meghirdetett programok nem is kezdődhettek el az eredetileg tervezett 7.45-ös időpontban: a terület felett ülő felhőtakaró miatt a látási viszonyok egyszerűen nem voltak megfelelőek a bemutatók megkezdéséhez. Az első gép, egy AN-2-es nem sokkal a hivatalos megnyitó előtt, valamivel 10 óra után emelkedett egy levegőbe néhány rövid körre, majd – miután az időjárás kedvezőbbre fordult – 12 óra előtt megkezdődtek a látványosabb bemutatók is, igaz, az eredeti kiíráshoz képest némi módosítással.
1595905809
A látogatók ugyanakkor nem zavartatták magukat a korai borongós viszonyok miatt: sokan a Repülőnapokon megszokott módon, a repülőtér füvén foglalták el helyüket, hogy mindent a lehető legjobban lássanak. Jelentős csoportokban érkeztek az emberek a Magyar Honvédség technikai eszközeinek statikus bemutatójára. Talán külön mondani sem kell, hogy a legnagyobb érdeklődést a magyar katonai repülés 100 évét bemutató kiállításnak otthont adó hangár közelében kiállított MiG-29-es vadászrepülőgép váltotta ki, amelyen és amellyel gyerekek és felnőttek egyforma lelkesedéssel fényképeztették magukat.

„Remélem, azért nem maradnak el a kötelékrepülések", mondja kérdésünkre a Budapestről érkezett Polgár Tamás, aki ötéves kisfiával és feleségével érkezett a rendezvényre. Mint megtudtuk, mindannyiukat a repülőgépek érdeklik a legjobban, habár a kis Ákosnak nagyon tetszett az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonáinak közelharc-bemutatója is, különös tekintettel a töréstechnikákra. „A Gripen is nagyon szép, de nekem ez azért jobban tetszik", mondja aztán Tamás a MiG-re mutatva, mielőtt tovább indulnának megnézni a kiállított tankokat és harcjárműveket is.

Míg a statikus bemutatón szemléltetett eszközökre legnagyobb számban természetesen a gyerekek másznak fel, a kenyérlángost, sült kolbászt és sört mérő sátraknál inkább szüleik tolonganak. „Mindig kijövünk ide, ha van Repülőnap, sajnáltuk is, hogy tavaly nem volt", mondja Kissné Krisztina Kecskemétről, aki szintén családjával érkezett a rendezvényre. „A hangulat a legjobb", csatlakozik férje, Norbert is: saját bevallása szerint nem is elsősorban az a lényeg, hogy milyen gépek szállnak éppen az égen, hanem az, hogy együtt érzik jól magukat. „Évek óta kijönnek barátok, haverok, jó buli az egész", tudjuk meg.

A program fénypontja persze mindenképpen az, amikor a repülők hasítják az eget Kecskemét felett: a látogatók délben még mindig tömegével érkeztek a bázisra, hogy tanúi legyenek Közép-Európa legnagyobb légiparádéjának. Aki pedig szombaton nem jött el, az a vasárnapot még mindig itt töltheti.

1595905810
1595905810
1595905810

Fotók: Galovtsik Gábor