Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Német delegáció a Magyar Honvédség parancsnokánál

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2021. szeptember 14. 13:10

Takács Attila vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága szárazföldi haderőnemi szemlélője meghívására hazánkba érkezett Alfons Mais altábornagy, a Német Szárazföldi Erők parancsnoka. A vendéget hivatalában, udvariassági látogatás keretében fogadta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka szeptember 14-én, kedden, Budapesten.

LALA3759

A találkozón a felek a kétoldalú partneri kapcsolat helyzetét és a két ország közötti védelmi együttműködést tárgyalták meg, nagy hangsúlyt helyezve a német-magyar mentorálási program eddig elért eredményeire és jövőbeni folytatására. A program keretében a Magyar Honvédség újonnan beszerzett haditechnikai eszközeinek kezelőszemélyzete képzését és felkészítését német szakemberek segítik.

A két ország katonai szervezetei közötti gördülékeny, partneri együttműködést dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy kitüntetés átadásával is elismerte. A Magyar Honvédség parancsnoka Dirk Kipper dandártábornoknak, a Magyar-Német Szárazföldi Haderő Együttműködési Csoport társelnökének partnerségi kitüntetést adott át.

LALA3787

A két hadsereg már régóta stabil és megbízható kapcsolatot tart fenn a biztonság, valamint a védelem területén. A szárazföldi erők 2019 eleje óta pedig a Magyar-Német Szárazföldi Haderő Együttműködési Csoport összehangolt tevékenységének keretein belül folytatják együttműködésüket.