Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Német katonákat képeznek ki Izraelben

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2010. január 29. 13:47

Hatvanöt évvel a holokauszt után német katonákat képeznek ki Izraelben, a két ország közötti megbékélés újabb jeleként. A Financial Times Deutschland című lap pénteki beszámolója szerint a német hadsereg, a Bundeswehr több pilótáját képezi ki az izraeli légierő külföldi, konkrétan afganisztáni bevetésre.

Izraeli katonák már részesültek németországi kiképzésben, és közös hadgyakorlatra is került sor a Földközi-tenger térségében. Német katonák Izraelben történő képzése azonban új fejezetet jelent a két ország közötti kapcsolatokban, illetve a katonai együttműködésben – nyilatkozta a lapnak a berlini védelmi minisztérium szóvivője.

A szóvivő szerint mintegy 20 pilótáról van szó, akik márciusig tartó kiképzésben vesznek részt. Márciustól kerülnek ugyanis Afganisztánban először bevetésre azok a Heron (Gém) típusú felderítő repülőgépek, amelyeket a Bundeswehr Izraelből szerzett be. A Heron TP esetében pilóta nélküli felderítő repülőgépekről van szó, amelyeket két pilóta a földről

távirányít

".

Németország korábban nem rendelkezett ilyen repülőgépekkel, amelyeket az izraeli IAI haditechnikai vállalat a német Rheinmetall fegyvergyártó konszernnel együttműködve gyárt.

A német védelmi minisztérium egy évvel ezelőtt kezdett tárgyalásokat az izraeli céggel több ilyen típusú gép vásárlásáról.

A minisztérium közölte: a Heron gépek afganisztáni bevetését 1-től 3 évig tartó időszakra tervezik, ami azt is jelenti, hogy a német pilóták a jövőben is rendszeres izraeli kiképzésben részesülnek. A szóvivő rámutatott arra is: a katonai felderítés terén szerzett tapasztalatokat illetően az izraeliek előbbre járnak. A Heron típusú gépekkel Izrael már évek óta rendszeres felderítéseket végez a Gázai-övezet, valamint Dél-Libanon térségében.

A Financial Times Deutschland úgy értesült, hogy több arab ország nemtetszését fejezte ki az Izrael és Németország közötti katonai együttműködés erősödése miatt.