Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzetközi bíróság elé állítanák a kalózokat?

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. május 15. 8:25

Május végén New Yorkban vitatják meg az érdekelt államok képviselői a szomáliai kalózok fölött ítélkező nemzetközi bíróságra vonatkozó orosz javaslatot – közölte Moszkvában Andrej Nyesztyerenko.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője szokásos heti sajtóértekezletén rámutatott: jelenleg a kalózkodással vádolt személyek ellen csak az egyes államok törvényei szerint lehet eljárni, megfelelő nemzetközi mechanizmusok nem léteznek.

Ugyanakkor az államok törvényeiből sok esetben teljesen hiányoznak a kalózkodásra vonatkozó jogszabályok, másutt pedig korlátozásokat tartalmaznak. Ezt a problémát oldaná meg, ha a kalózokat átadnák olyan harmadik országoknak, ahol törvény szabályozza az ellenük lefolytatandó eljárásokat, de ehhez megállapodásokra van szükség – közölte a szóvivő.

A nemzetközi bíróságra vonatkozó orosz javaslat egyebek mellett előirányozza az egységes törvényi normák kidolgozását, s egyben lehetővé tenné nem csak a kalózok, hanem a kalózkodás szervezőinek felelősségre vonását is.

Nyesztyerenko szerint az orosz javaslatot számos ország támogatja, de mások aggódnak amiatt, hogy a kalózok felett ítélkezni hivatott nemzetközi bíróság csorbítja majd a hajóikkal járőrözést végző államok illetékes szerveinek jogköreit.

Címkékjárőrjog