Netanjahu együttműködne Abbásszal
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2009. április 13. 6:52Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnap telefonon arról biztosította Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, hogy “együtt akar vele működni és a békéről akar tárgyalni vele.” Ez volt az első telefonbeszélgetés a két politikus között Netanjahu március 31-i hivatalba lépése óta.
“A miniszterelnök emlékeztetett múltbeli együttműködésükre és tárgyalásaikra, és jelezte az újrakezdés szándékát, hogy előrevigyék az Izrael és a palesztinok közötti béke ügyét" – áll az izraeli miniszterelnöki hivatal közleményében.
Ez volt az első telefonbeszélgetés a két politikus között Benjámin Netanjahu március 31-i hivatalba lépése óta. Az izraeli kormányfőt Abbász hívta fel, hogy kellemes ünnepeket kívánjon neki a pészah alkalmából.
A zsidók az egyiptomi fogságból való szabadulásra emlékeznek ezen az ünnepen.
A közlemény szerint a telefonbeszélgetés “meleg hangú és baráti" volt.
Netanjahu, akinek kormánya jobboldali és szélsőjobb pártok koalíciójával alakult meg, beiktatásakor a parlamentben nem beszélt a palesztin állam létrehozásáról. Külügyminisztere, Avigdor Lieberman pedig kijelentette, hogy Izraelt nem kötelezi a 2007 novemberében az egyesült államokbeli Annapolisban tartott konferencia, amelyen újraindították a békefolyamatot.
Abbász hivatala azt közölte, hogy a telefonhívás az új izraeli kormányfő iránti udvariassági gesztus volt, és mindössze néhány percig tartott.