Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nincs más védekezés, csak az oltás!

A harmadik vakcina is nagyon fontos

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: Nagy Gábor és a szerző |  2021. december 2. 17:07

Noha cikkünk megjelenésekor még három nap van hátra a második oltási akcióhétből, már most elmondható: az oltási kampány az MH Egészségügyi Központban (MH EK) is sikeres.

10

Folyamatosan nő azoknak a száma, akik a második oltási akcióhét során, regisztráció nélkül kaptak első, második vagy harmadik oltást. Prof. dr. Wikonkál Norbert, az MH EK Honvédkórház főigazgatója elmondta: az első oltási akcióhéten közel tizenötezer embert oltottak be – köztük másfélezren első alkalommal kaptak oltást, ami a professzor szerint külön örvendetes. A mostani héten is ezer felett van a naponta beoltottak száma és közöttük is vannak olyanok, akik most kezdték meg az immunizációt.

IMG_9209

A főigazgató hangsúlyozta: a harmadik oltás is nagyon fontos! „Az eredeti védőoltásokat a vuhani koronavírus-törzs ellen fejlesztették ki, a vírus azonban azóta számos mutáción ment keresztül. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják: az első két védőoltás hatékonysága nagyjából fél év után csökken, tehát mindenképpen érdemes beadatni a harmadik oltást, hogy magasabb szintre emeljük immunrendszerünk védettségét. Az újabb törzsekkel kapcsolatban - mint például az omikron variáns - nem az a kérdés, hogy hat-e ellenük az oltás, hanem az, hogy van-e másfajta védekezési módszerünk. Amíg nem lesznek hatékony koronavírus-elleni gyógyszerek, addig nincs: az oltás az egyetlen lehetséges védekezés. Egyébként a külföldi tapasztalatok eddig azt mutatják, hogy a védőoltások az omikron változat ellen is hatékonyak” – fogalmazott a főigazgató.

Prof. dr. Wikonkál Norbert azt tanácsolja mindenkinek, aki mégis megfertőződne a koronavírussal, keresse fel háziorvosát, mivel friss fertőződés esetén a hatékony gyógyszeres kezelést minél előbb érdemes elkezdeni.

3

Ezen a héten is a regisztrációval, előzetes időponttal rendelkezők a kórház „B” épületének; míg az időpont nélkül érkezők a „K” jelű épületének oltópontjain kaphatnak oltást. Az oltópontokon valamennyi oltóanyag elérhető, azonban minden esetben az oltóorvos dönt a beadható vakcina típusáról.

A Honvédkórházban a következő oltási akcióhéten is várják mindazokat, akik be szeretnék magukat oltatni a koronavírus ellen.