Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NKE: kiemelt illetmény, bővülő létszám

A katonai hivatás a legvonzóbb pályák egyike

Szöveg: Burillák Marcell | Fotó: NKE HHK, honvedelem.hu archív |  2024. január 22. 16:07

Öt katonai és egy civil szakra várja a jelentkezőket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (NKE HHK). Idén emelt létszámmal indulnak a képzések, a felvételt nyert hallgatók pedig tanulmányuk első évétől kiemelt illetményt kapnak. Összegyűjtöttük a legfontosabb felvételi információkat.

nke2

A kar idén jelentősen, 15 százalékkal bővíti keretszámait, így több mint 300 hallgatót várnak a szeptemberben induló tanévre, illetve nő a nekik járó illetmény összege is. A felvett diákok kettős jogviszonyba kerülnek: egyszerre válnak egyetemi polgárrá, illetve a Magyar Honvédség szerződéses tagjává is, és az MH Ludovika Zászlóalj állományában teljesítenek szolgálatot. Így tanulmányi-szolgálati idejük alatt átlagosan havi 300 ezer forintot meghaladó illetményt kapnak, valamint az egyetem kollégiumaiban biztosítja valamennyi hallgató lakhatását.

A hat alapszak között indul egy polgári képzés is: a nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakértők nem válnak a honvédség szerződéses tagjává, de jogi, diplomáciai és politikai stúdiumaik mellett katonai tárgyakat is hallgatnak. Az érdeklődők öt katonai BA képzés közül választhatnak. Ezek: a katonai vezetői, a katonai infokommunikáció, a katonai logisztika, a nemzetbiztonsági, valamint a három szakirányra bomló (állami légijármű-vezető, katonai repülésirányító, katonai repülőműszaki) állami légiközlekedési szak.

NKE HHK_nyílt nap_2_1200x1200 (1)

A kar diplomásai többféle mesterszakon folytathatják tanulmányaikat. Felvételi eljárásuk szintén a felvi rendszerében, de az NKE közreműködésével történik. Az egyetem megszerzett oklevelük minősítése és egy felvételi beszélgetés alapján ítéli meg a jelentkezők alkalmasságát. Az érdeklődők a következő mesterszakokra jelentkezhetnek: katonai vezetői, katonai üzemeltetés, katonai műveleti logisztika, nemzetközi biztonság- és védelempolitikai, nemzetbiztonsági, illetve védelmi infokommunikációs rendszertervező.

A diplomások tanulmányaik végeztével azonnal egy katonai szervezet állományába kerülnek és kötelezően legalább tíz éves szolgálatot teljesítenek. Utóbbi inkább biztonságot, mint kötöttséget jelent, hiszen az Oktatási Hivatal felmérése szerint a katonai hivatás jövedelmezőség szempontjából Magyarország legvonzóbb pályái közé tartozik.

nke4

A végzett tisztek emellett bajtársias közösség tagjává válnak és „olyan emberi értékekkel gazdagodnak, amiket más hivatásban nem biztos, hogy ilyen intenzíven megszerezhetnek” – fogalmazott dr. Lippai Péter dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja. Hozzátette, hogy a tisztjelöltek az első félévet a kiképzéssel, gyakorlóterepen végzik. Függetlenül attól, hogy valakiből pilóta, légiirányító vagy lövésztiszt lesz, a félév végére alapszinten el tud vezetni egy gyalogos szakaszt.

Dr. Szászi Gábor ezredes a kar novemberi nyílt napján hangsúlyozta, hogy értelmiségi képzés zajlik az egyetemen, a tanterv ugyanakkor rendkívül gyakorlatorientált.

nke3

A felsőoktatási képzésekre, így az NKE HHK meghirdetett alap- és mesterfokú szakjaira is, a megszokott módon február 15-ig lehet jelentkezni, a felvi.hu felületén. További információk a képzésekről az egyetem honlapján, a jelentkezés menetéről pedig a Felvi oldalán találhatók.