Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nő a katonák lakhatási támogatása

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. szeptember 30. 9:40

A jövőben nagymértékben javul a katonák lakhatási helyzete, ugyanis október 1-jével számos településre vonatkozóan nő a lakáspénz alapösszege, amely albérletre és lakáslízingre is fordítható – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A kormány a rendvédelmi életpálya bevezetése és az eddig végrehajtott béremelések mellett, ezzel a megemelt támogatással is szeretné kifejezni megbecsülését a katonáknak, akik Magyarország védelmére esküdtek fel. A Magyar Honvédség megerősítése létszámában, eszközeiben és anyagi megbecsülésében mind Magyarország biztonságát szolgálják.

A tárca vezetője elmondta, a Honvédelmi Minisztérium egyértelmű stratégiát folytat a lakhatástámogatást illetően. Kiemelte, az október elsején hatályba lépő jogszabályváltozás értelmében módosulnak a lakáspénz összegét meghatározó települési kategóriák, valamint nő a támogatás alapösszege is. A juttatás mértékét a katona családi állapota, rendfokozata és lakhelye is befolyásolja – tette hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette, az új módosítás szerint minimum 90 ezer forint juttatást vehet fel, aki Budapesten és agglomerációjában – Érd kivételével – bérel vagy lízingel lakást, legalább 80 ezer forinttal számolhat az a katona, aki megyei jogú városban, Tatán, Pápán, Szentesen él, és szintén legalább 65 ezer forintos összegű támogatást kap, aki olyan településen lakik, ahol katonai szervezet működik. A többi településtípus esetében a juttatás összege minimum 60 ezer forintot jelent.

A honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy a változás nem érinti a lakáspénz összegét meghatározó rendfokozati szorzókat, további 20 ezer forintra jogosult az igénylő, ha házastársával vagy élettársával él, valamint gyermekenként ezután is 10 ezer forinttal emelkedik a havonta járó juttatás. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyermek után járó lakáspénz-kiegészítésnél azokat a gyermekeket lehet számításba venni, akik szintén a támogatott ingatlanban élnek és utánuk a lakáspénzre jogosult, házastárs vagy élettárs családi pótlékot kap.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye