Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama: az AK 47-es katonák kezébe való

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. július 27. 21:11

Az AK 47-es gépkarabély katonák, és nem bűnözők kezébe való – jelentette ki az amerikai elnök, aki a július 26-ai, csütörtöki lapok beszámolója szerint az aurorai filmszínházi mészárlás után nemzeti párbeszédet kezdeményezett a fegyvertartásról.

Barack Obama ugyanakkor nem indítványozta a fegyvertartásra vonatkozó törvények módosítását, mert, mint mondta, az ilyen reformtörekvések a hasonló tragédiák után rendre elbuktak a politikai ellenállás és lobbizás miatt.

„Úgy hiszem, számos fegyvertulajdonos egyetért azzal, hogy az AK 47-esek katonák, és nem bűnözők kezébe valók. Háborús csataterekre valók, nem pedig a városaink utcáira" – mondta az elnök egy New Orleansban tartott kampányrendezvényen.

Az elnök a 2008-as kampánya során a támadófegyverekre vonatkozó, 2004-ben lejárt szövetségi tilalom újbóli bevezetését ígérte, de azóta nem tett lépéseket és nem is nyilatkozott az ügyben, amely erősen megosztja az amerikai választókat.

Noha az elképzeléseivel kapcsolatban nem ismertetett konkrét részleteket, a fegyvertartás ügyében Obamának ez a megszólalása volt a leghatározottabb állásfoglalása, amióta hivatalba lépett.

Az elnöknek több bírálója is szemére vetette, hogy a már meglévő törvények szigorú betartásának sürgetésén felül sem a 2009-es Fort Hood-i lövöldözés, sem a tavalyi tucsoni ámokfutás után nem vallott színt a kérdésben.

Az elnök szerdán kijelentette, hogy támogatja az amerikai alkotmány második kiegészítését, amely rögzíti a vadászat és a fegyvertartás történelmi jogát, de úgy vélekedett, hogy ebben a tekintetben van még tennivaló. Fontosnak nevezte a fegyvervásárlók hátterének ellenőrzését.

Mitt Romney, aki Obama ellenfele lesz az idei elnökválasztáson, szerdán úgy nyilatkozott, nem látja szükségét annak, hogy a coloradói ámokfutás után újabb törvényekkel szigorítsák meg a fegyvertartást.

Címkékjog