Obama meghosszabbította a szankciókat
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2010. június 17. 6:30Újabb egy évre meghosszabbítja az Észak-Korea elleni gazdasági szankciókat Barack Obama amerikai elnök, mert Phenjan atomprogramja továbbra is fenyegetést jelent. Észak-Korea jelenlegi nemzetközi megítélésére rányomta a bélyegét egy dél-koreai hadihajó elsüllyesztése, amivel Szöül Phenjant vádolja.
A Fehér Ház honlapján olvasható közleményben az áll, hogy azért van szükség az Észak-Koreát érintő korlátozások fenntartására, mert “a Koreai-félszigeten a tömegpusztító fegyverekhez alkalmazható hasadó anyagok fokozott előállításának ténye és az ebből adódó kockázat továbbra is rendkívüli fenyegetést jelent" az Egyesült Államoknak.
Washington hiába tett erőfeszítéseket azért, hogy rávegye Phenjant a nukleáris törekvéseinek lezárását célzó többoldalú tárgyalások folytatására. Észak-Korea az Egyesült Államokkal négyszemközt szeretett volna a tárgyalóasztalhoz ülni, hogy eltöröltesse az ellene irányuló szankciókat.
George W. Bush korábbi amerikai elnök az elszigetelt kommunista államot levette ugyan a terrorizmust támogató országok listájáról, és 2008-ban enyhített a Phenjant sújtó kereskedelmi korlátozásokon, de egyéb pénzügyi szankciókat léptetett érvénybe ellene. Többek között észak-koreai javakat fagyasztott be az Egyesült Államokban, illetve megtiltotta, hogy amerikai állampolgárok észak-koreaiakkal kereskedjenek.
A tavaly egyszer már meghosszabbított szigorítások 2010. június 26-ától újabb egy évig érvényben lesznek.
Észak-Korea jelenlegi nemzetközi megítélésére rányomta a bélyegét egy dél-koreai hadihajó elsüllyesztése, amivel Szöül Phenjant vádolja.
Az ügyet Dél-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsának kezébe adta, és arra kérte a testületet, hogy a provokáció súlyosságának megfelelően járjon el az incidenssel kapcsolatos döntéshozatalkor.
Észak-Korea ENSZ-nagykövete kedden kijelentette, hogy amennyiben a világszervezet ellenséges lépést tesz Phenjannal szemben, annak katonai következményei lesznek.