Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama nyit Irán felé

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. február 10. 9:42

Az Egyesült Államok nyitni akar Irán felé, hogy megteremthessék a kétoldalú közvetlen diplomácia feltételeit az elkövetkező hónapokban – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök Washingtonban.

“Keresni fogjuk a nyitás lehetséges útjait (…), hogy személyesen ülhessünk le az asztalhoz" – fogalmazott a beiktatása óta főműsoridőben első ízben tartott sajtótájékoztatóján.

Mint rámutatott, a washingtoni diplomáciai közeledés lehetővé fogja tenni az amerikai Irán-politika megváltoztatását.

Obama álláspontja éles váltást jelent elődje, George Bush politikájához képest, amelynek középpontjában Teherán elszigetelése állt.

A három hete hivatalba lépett elnök elmondta: nemzetbiztonsági csapata már keresi azokat a területeket, ahol az Egyesült Államok közvetlenül kapcsolatba léphet Iránnal. Úgy fogalmazott, hogy lát lehetőséget a kölcsönös tiszteleten alapuló kétoldalú viszonyra.

Figyelmeztetett ugyanakkor: ez nem fog egyik napról a másikra történni, sok bizalmatlanság gátolja a kapcsolatok javulását.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Iránnak meg kell értenie az amerikai álláspontot, amely szerint a perzsa állam nem támogathat pénzügyileg terrorista csoportokat.

Washingtont az is aggasztja, hogy az atomhatalommá váló Irán fegyverkezési versenyt indíthat el, amely bizonytalanságot teremtene a Közép-Keleten.