„Obama nyolc évben gondolkodik”

Választási kampányában Barack Obama több, az addigi Bush-féle biztonságpolitikával szöges ellentétben álló ígéretet tett. Mire lehet számítani, ezek közül melyek valósulhatnak meg az elkövetkező négy évben?

Az amerikai biztonságpolitika alapjait az úgynevezett nemzetbiztonsági doktrína adja meg. Ezt a doktrínát pedig még a Bush kormányzat alkotta meg. Feltehetően az Obama által vezetett kormány prioritásai ugyanazok maradnak ezután is, mint voltak a Bush adminisztráció idején. Bár természetesen várhatóak hangsúlyeltolódások. A legfontosabb prioritás továbbra is a terrorizmus elleni küzdelem lesz. Méghozzá nemcsak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem, hanem annak megakadályozása, hogy a nemzetközi terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek egymásra találjanak. Magyarul: annak megakadályozása, hogy a terroristák bármilyen tömegpusztító fegyverre tegyenek szert. Ennek megfelelően az amerikai biztonságpolitika arra irányul majd, hogy az egész világon megpróbálja megakadályozni ezeket a személyeket-csoportokat, hogy ilyen képességre szert tegyenek. Mindez természetszerűleg azt jelenti, hogy az USA ezután sem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a jelen pillanatban érvényben lévő jogi normákat a nemzetbiztonság szempontjából átértelmezze. A közelmúltban Obama is nyilatkozott ezzel kapcsolatban. Mégpedig kijelentette: ha használható hírszerzési jelentést kapnak arról, hogy a keresett terroristák hol tartózkodnak, és az az állam, ahol tartózkodnak nem teszi meg a megfelelő lépéseket ellenük, akkor az USA továbbra is fenntartják a jogot arra, hogy a kérdéses ország szuverenitását megsértse, és saját maga próbáljon meg ezen személyek-csoportok ellen fellépni.

Ezt a kijelentését egészen konkrétan Pakisztánnal kapcsolatban tette meg Obama. Tehát már ebben a kérdésben is jól látszik, hogy a Bush-féle biztonságpolitika nem változik lényegesen, az USA továbbra is a prevenciót tartja a leghatékonyabb eszköznek a terrorizmus elleni harcban.

Gondolom, azért várhatóak változások is a biztonságpolitikában.

Természetesen, A legfontosabb változás például az lehet – és ezt az új amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton már a szenátusi meghallgatásán is hangsúlyozta –, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak ezután elsősorban nem az „erő alkalmazásával" szeretné a problémákat megoldani, hanem előtérbe helyezi a tárgyalásos megoldásokat, és a szükséges politikai-gazdasági lépések megtételét. A Bush kormányzat, elsősorban az első ciklusban, a katonai erőnek nagyobb szerepet szánt.

George W. Bush külpolitikáját az is jellemezte, hogy nem ápolt túl jó kapcsolatokat Oroszországgal. Ezen a téren várható változás?

Az elmúlt napokban reppent fel a hír, hogy Barack Obama és Dmitrij Medvegyev orosz elnök a közeljövőben találkozni fog. Nyilvánvalóan ezen a találkozón a leghangsúlyosabb kérdés a nonproliferáció, vagyis a tömegpusztító fegyverek és a hordozásukra alkalmas rakétatechnika háttérbe szorítása, leszerelése lesz. Ebben a kérdésben az amerikaiak szoros együttműködést várnak az oroszoktól. Főleg azért, mert az orosz technológia teszi lehetővé és segíti az iráni nukleáris programot, amely viszont az amerikaiak szemében az egyik legveszélyesebb és leghangsúlyosabb biztonságpolitikai-külpolitikai kérdés. A nonproliferáció kérdéskörének tágabb értelmezésébe természetesen beletartozik az Európába telepítendő amerikai rakétavédelmi rendszer kérdése is. Erről korábban Obama már azt nyilatkozta, hogy nem sietnék el csehországi és lengyelországi telepítéseket, megvárnák azt, amíg technológiailag ezek a rendszerek működőképesek lesznek. Cserébe mindezért Oroszországtól feltehetően szorosabb együttműködést várnak egyebek mellett az országon keresztülmenő, Afganisztánba tartó utánpótlási vonalak ügyében. Hiszen legutóbb David Petraeus tábornok, az afganisztáni haderő főparancsnoka azt nyilatkozta, hogy már megállapodás történt ebben a kérdésben, ugyanakkor kiderült, az oroszok mégsem biztosítják ezeket az utánpótlási vonalakat. Márpedig az amerikaiaknak mindez nagyon fontos lenne, hiszen jelen pillanatban Pakisztánon keresztül végzik az utánpótlást, amely nagyon körülményes.

A már említett választási kampányban Obama többször is kijelentette: az amerikai hadsereg struktúráját is szeretné megváltoztatni.

Természetesen ez is biztonságpolitikai kérdés. Amit jelenleg tudni lehet: jelentősen növelnék két fegyvernem, vagyis a szárazföldi haderő és a tengerészgyalogság létszámát, mégpedig összességében több mint nyolcvanezer katonával. Emellett a felszerelésüket – fegyvereiket, technikai eszközeiket – is modernizálnák, hiszen az iraki és az afganisztáni háborúban bebizonyosodott, nem mindegyik működik az elvárásoknak megelelően.

Január 20-án zajlott le Obama beiktatása, aki már másnap azonnal biztonságpolitikát éeintő intézkedéseket hozott: azonnali hatállyal megszűntette a gauntánamói fogolytáborban a kihallgatásokat, majd utána azt is elrendelte, hogy egy éven belül zárják be a tábort. Néhány nappal később, Irakkal kapcsolatban bejelentette: utasította a katonai vezetőket, hogy tegyenek további előkészületeket a csapatkivonásra. Vagyis már az első munkanapjain megkezdte a választási kampányában felsorolt, legfontosabb változások véghezvitelét. Hogyan látja: mindezekre azért volt szükség, mert úgymond a választópolgárok elvárták, így ezeket azonnal meg kellett lépni? Vagy pedig Obama valóban ennyire komolyan gondolja, hogy szakít elődje politikájával?

Válasszuk szét a kérdést. Nézzük először Irakot. Nem árt feleleveníteni azt a tényt, hogy az amerikai csapatkivonási egyezmény még a Bush adminisztráció idején született meg. S ennek értelmében 2011. végéig kell kivonni az amerikai csapatokat Irakból. Irakkal kapcsolatban Barack Obama sem beszél arról, hogy az összes amerikai katonák kivonják a sivatagi országból, a terv az, hogy maximum húsz-negyvenezer főt ott hagynának. Természetesen nem harcoló egységeket, hanem kiképző és biztonsági feladatokat ellátó csapatokat. Tehát az amerikai katonai jelenlét nem fog teljes egészében megszűnni Irakban. S még ezek a tervek is változhatnak, attól függően, hogy a térségért felelős parancsnok, a már említett Petraeus tábornok mit tanácsol az elnöknek. Obama ugyanis minden egyes, Irakról szóló kijelentéséhez hozzáteszi: „amennyiben a helyzet úgy alakul, ha a tanácsadók ezt javasolják."

És Guantánamo?

Természetesen a másik kardinális kérdés Guantánamo, amely az Amerikai Egyesült Államok imázsát az elmúlt években eléggé erősen erodálta. Teljesen természetes, és úgymond mindenki által elvárt volt Obama bejelentése, amely szerint egy éven belül bezáratja a fogolytábort. A nagy kérdés persze az, hogy a jelenleg ott tartott több mint kétszáz emberrel mi lesz? Hiszen ezeknek az embereknek a nagy része a saját országok számára kiadható, de ugyanakkor az egyáltalán nem biztos, hogy ezek az országok az illetőket be is fogadják. Nem biztos, hogy minden ország örülne annak, hogy ezek az emberek visszakerülnének az ő területükre, ahol nekik okoznának további fejfájást. A másik kérdés pedig az, hogy ha a jelenleg Guantánamoban őrzött embereket bíróság elé állítják – márpedig a jelenlegi helyzet szerint néhányat biztos, hogy bíróság elé fognak állítani –, akkor milyen tényeket és bizonyítékokat tudnak a tárgyaláson velük szemben felhasználni. Ugyanis, ha valóban vannak bizonyítékok ellenük, akkor az amerikai nyílt tárgyalásokon – amelyhez az amerikai jogrend szerint mindenkinek, tehát nemcsak az álampolgároknak joguk van – olyan információk hangozhatnak el, amelyeket az „ellenség" tökéletesen fel tudna használni az amerikaiak ellen. Gátolva ezzel akár a terrorizmus elleni küzdelmet. A helyzet bonyolultságát jól jelzi, hogy amikor Obama átvette az elnöki teendőket, kijelentette: Guantánamo kérdése sokkal összetettebb, mint azt a kezdetben gondolta. Én személy szerint egyébként úgy gondolom, hogy a tábor fizikai bezárása egy éven belül megvalósul, ugyanakkor a fogvatartottak sorsa nem fog kellőképpen rendeződni addig.

A válasz roppant egyszerű: jelentős belpolitikai nyomás alatt állt, hiszen a demokrata választópolgárok többsége ezt a megoldást szorgalmazta. Illetve azt is látni kell, hogy Guantánamo nem egy stratégiai jellegű, világpolitikai szempontból döntő fontosságú, csak egy „látványos" kérdés. Bár az kétségtelen, hogy megtépázott imázsát az USA képes lesz jelentősen javítani a tábor bezárásával.

Az amerikai biztonságpolitika másik fontos tényezője az iraki és az afganisztáni háború. Obama több helyen is kiemelte, hogy Irak helyett Afganisztánra helyezi a hangsúlyt. Ugyanakkor azt is többször nyilatkozta: óva int mindenkit attól, hogy csodát várjanak tőle, hiszen Afganisztán kérdése nem olyan, amit rövid időn belül le lehet zárni. Ön hogy látja: van reális esélye annak, hogy a négy éves kormányzati ciklus alatt rendezni lehet azt a konfliktust?

Hogy egy híres amerikai baseballjátékos elhíresült mondását idézzem: „nagyon nehéz jövendölni, különösen, ami a jövőt illeti!" De komolyra fordítva a szót, nagyon nehéz megmondani, hogy mi lesz négy év múlva. Hiszen mindannyian jól tudjuk, hogy Afganisztánba már a brit birodalom és a Szovjetunió bicskája is beletörött. Alapvető különbségek vannak Irak és Afganisztán között. Irakban is eléggé töredezett a társadalom, de ott csak három nagyobb csoportot lehet elkülöníteni egymástól. Mégpedig a kurdokat, a szunnitákat és a síitákat. Afganisztánban viszont tartományonként változik a hatalom, itt nagyon nehéz egy közös álláspontot kialakítani. Emellett Irakban ott van az olaj, amelyre egy egész gazdaságot fel lehet építeni, Afganisztánnak nincsen „fekete aranya", ugyanakkor az ország bevételeinek hetven százalékát az ópiumtermelés adja. Ha ezt megszüntetik, akkor az emberek megélhetése forog kockán. Nem csoda, hogy azokon a területeken, ahol a mákföldeket megsemmisítették, az emberek nagyon gyorsan a radikális csoportokhoz, a tálibokhoz fordulnak, amelyek biztosítják a megélhetésüket. Tény: a britek és az amerikaiak között hosszú évek óta folyik a vita arról, hogy mit is kellene csinálni az ópiummal? Az amerikaiak a legszívesebben lepermeteznék a teljes máktermést, viszont a britek azt mondják, hogy ezeknek az embereknek akkor semmilyük nem marad, s ez természetszerűen radikalizálódást jelent. Vagyis nagyon bonyolult a kérdés és én úgy vélem, mindezt négy év alatt nem lehet megváltoztatni, hosszabb időre lesz ehhez szükség. Persze jól látja ezt az új amerikai kormány is, és én azt gondolom, hogy az Obama adminisztráció inkább nyolc évben gondolkodik. Talán a második ciklusban már lehet jelentős eredményeket felmutatni.

Mi a helyzet Obama közel-keleti biztonságpolitikájával? Feltételezem, talán az sem volt véletlen, hogy éppen az új elnök beiktatásának napján hirdetett tűzszünetet Izrael a Hámasz elleni három hétig tartó hadműveletek végén.

A két időpont egybeesése talán véletlen, talán nem. Az azonban tény: az izraeli kormányzat szerint a most leköszönt Bush elnök volt az eddig leginkább Izrael-barát amerikai vezető. A nagy kérdés most az, hogy Obama mennyire fogja elődje politikáját megváltoztatni. Az eddigiekből számomra úgy tűnik, hogy száznyolcvan fokos fordulatra nem lehet számítani. Hogy mire alapozom ezt a véleményt? Egyrészt: az amerikai biztonságpolitika egyik fő irányelve továbbra is az lesz, hogy terroristákkal nem tárgyal. Tehát addig, amíg a Hámasz el nem ismeri Izraelt, mint államot, addig az USA közvetlenül nem ül le egy tárgyalóasztalhoz a palesztin szervezettel. Emellett, ha megnézzük az új elnök tanácsadóit, akkor láthatjuk, hogy az izraeli kapcsolatok lazítása nem várható, hiszen valamennyien Izrael pártiak. A Fehér Ház stábfőnöke például az izraeli hadsereg önkénteseként harcolt, még a kilencvenes években. De nagyon erősen elkötelezett Izrael mellett a külügyminiszter Hillary Clinton és az alelnök Joe Biden is. Mindezek mellett van még több ok is, amelyek miatt nagyon

A Közel-Kelet másik, amerikai szempontból fontos országa Irán. Bush sokáig „lebegtetett", hol felvetette egy esetleges háború kirobbanását, hol pedig egyértelműen cáfolta a katonai beavatkozás lehetőségét. A váltás után mi várható Iránnal kapcsolatban? Obama számol egy esetleges iráni „fronttal"?

Az utóbbi években az is nyilvánvalóvá vált, hogy Afrika az Egyesült Államok érdekszférájába tartozik. Várható ott valamilyen változás a Bush-i biztonságpolitikához képest?

Afrika három szempontból érdekes az Amerikai Egyesült Államok számára. Egyrészt az energia miatt. És éppen ezért nem véletlen, hogy Nigéria és más, energiatermelő országok rendkívül fontosak az USA számára. Az Obama által meghirdetett amerikai energiabiztonsági stratégia lényege az, hogy az USA tíz éven energiafüggetlen szeretne lenni a „külvilágtól". Mindez a gyakorlatban két térségtől, vagyis Venezuelától és a Közel-Kelettől való függetlenedést jelentené. Valószínűsíthető, hogy Amerika a közeljövőben más térségekből – például Afrikából – szándékozik beszerezni az energiahordozókat, illetve az alternatív energiaforrásokat is alkalmazni kíván. Afrika felértékelődésének másik fontos szempontja a terrorizmus elleni küzdelem, míg a harmadik az AIDS és egyéb, veszélyes fertőző betegségek elleni harc. Az Amerikai Egyesült Államok ugyanis tart attól, hogy világméretű járványok indulhatnak el Afrikából, éppen ezért már a Bush-kormányzat is jelentős összegeket adományozott ezen betegségek leküzdésére. S ebben a kérdésben Obama sem

Némi túlzással állítható: minden egyes hatalomra került politikus sorsa a népszerűségvesztés. Obama most nagyon népszerű saját országában és más államokban is. Mi várható: meg tudja-e tartani ezt a népszerűségét hosszútávon, vagy sem?

Teljesen természetes, hogy ő is veszíteni fog a népszerűségéből, és ennek biztos jelei már most látszanak. Hiszen Obama már az elnökjelölést úgy nyerte meg saját riválisával, az igazi menedzsertípus Hillary Clintonnal szemben, hogy egy idealisztikus víziót festett. Az átlagos amerikaiaknak azonban a Bush nevével fémjelzett nyolc év után pontosan ilyen víziókra és ilyen lelkesítő személyre volt szükségük. Mindez magasra tette a lécet, amit ráadásul a kampány médianyilvánossága még jobban megemelt. Már Obama is észrevette, hogy ezen a lécen nem tud átugrani, éppen ezért a megválasztása után egyre józanabb beszédeket mondott és a beiktatási beszéde – amelyről mindenki azt várta, hogy egy újabb Lincoln-beszéd, vagy Kennedy-beszéd lesz – nagyon visszafogott, józan beszéd volt, amelyben elsősorban a nehézségeket hangsúlyozta. Már akkor megpróbálta lehűteni a kedélyeket, de ez nem nagyon sikerült neki, hiszen a média pontosan abban érdekelt, hogy a jelenlegi állapot fennmaradjon. Viszont véleményem szerint a kedélyek rövid időn belül le fognak hűlni, hiszen a munkanélküliség nem fog csökkenni, s például az egészségbiztosítás átalakítását, vagy az adópolitika reformját sem lesz képes az új elnök véghezvinni. Mindemellett külföldön is csökkeni fog a népszerűsége, hiszen rövid időn belül több katonát kell kérnie a szövetségesektől, például az afganisztáni szerepvállaláshoz. És ezt meg is fogja tenni. Az amerikai szavazók és a világ is rövid időn belül rá fognak döbbeni, hogy az amerikai érdekek folyamatosak és nem változtak. Január 20-án, nem kezdődött új világ.

Fotó: A szerző és archív