Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ókori romokat támad a szír hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu |  2012. március 12. 16:43

Nem tudni, milyen károk érték Szíria ókori emlékeit azóta, hogy a közel-keleti országban közel egy éve kitört a polgárháború. Az első tudósítás Palmüra városából érkezett: a lakók azt jelentették, hogy a szír hadsereg katonái az ottani fellegvárba vetették be magukat, ahonnan remek kilátás nyílik a 60 ezer fős modern városra és a római kori romokra.

A felkelés előtt Palmüra még a Szíriába látogatók egyik, hanem a legkedveltebb úti célja volt, a polgárháború kirobbanása óta azonban több száz ember menekült el fejvesztve a városból.

„Palmürát minden oldalról bekerítette a hadsereg: a vár, az olivafa- és a pálmafa-liget, valamint a sivatag felől sem lehet megközelíteni" – nyilatkozta az AFP hírügynökségnek egy menekült. „Gépfegyverekből lőnek mindenre, ami mozog, mivel azt gondolják, hogy mindenki lázadó" – tette hozzá kétségbeesve.

Palmüra, azaz a Sivatag Menyasszonya, civilizációk találkozási pontjában állt, s a selyemút egyik fontos állomásának számított. 1980-ban terjesztették fel az UNESCO világörökségi listájára. Csodás romjai között egyedülálló grékó-román műalkotások és építészeti emlékek találhatók, amelyek a helyi tradíciókat ötvözik a perzsa hatásokkal.

Mivel a közel-keleti országban továbbra is dúl a polgárháború, az Aszad-rezsim pedig folytatja esztelen öldöklését saját polgárai ellen, szinte lehetetlen annak a megállapítása, hogy milyen károkat szenvedtek el az ókori romok; erre csak akkor nyílik lehetőség, ha már – Líbiához és Egyiptomhoz hasonlóan – itt is beköszönt a béke.