Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Omán is a C-295-ös mellett döntött

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. május 24. 13:19

Az Ománi Légierő 2012. május 19-én szerződést kötött az Airbus Military vállalattal, 8 darab CASA C-295 szállítógép vásárlásáról – írja a Flightglobal. Információk szerint az első gépek már 2013-ban átadásra kerülnek. Az üzlet értéke egyelőre nem ismeretes, azonban a C-295-ös listaárát tekintve, mely közel 40 millió dollár, akkor egy legalább 320 millió dollár értékű vásárlásról van szó.

Az Ománi Légierő az új szállítógépekkel a már kiöregedett Short SC.7 Skyvanokat váltja le. A Flightglobal MiliCAS adatbázisa szerint a brit fejlesztésű Skyvanokat még 1970 és 1975 között szerezték be. Tervek szerint a nyolc C-295-ösből öt példányt szállítási feladatokra alkalmaznak, a maradék három pedig tengerészeti járőrgép szerepkörű lesz, melyek elsődleges feladata felvenni a harcot a kalózokkal, illegális határátlépőkkel szemben.

A hírhez kapcsolódik, hogy idén februárban nyolc CASA C-295-öst rendelt Kazahsztán, valamint 9 példányt vásárolt Indonézia is. A C-295-ös egyre keresettebb típus, ugyanis már több mint tizenkét ország haderejét erősíti.