Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merénylet Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 26. 18:31

Női öngyilkos merénylő ölt meg 41 embert szombaton Pakisztán északnyugati részén, egy zsúfolt segélyelosztó központnál – közölték kormányzati tisztségviselők és kórházi források. A támadásnak több mint 60 sebesültjei is van.

Az amerikai hírügynökség szerint ez volt az első alkalom, hogy egy nő hajtott végre öngyilkos merényletet a dél-ázsiai országban. A terrorcselekmény azt mutatja, hogy a lázadó csoportok – a hadsereg ellenük folytatott, két ízben is győztesnek nyilvánított hadműveletei ellenére – továbbra is akcióképesek az ország Afganisztánnal határos törzsi térségében.

Az eset a Badzsaur körzeti Khar városában történt, amelynek szomszédságában, Mohmand körzetben az előző nap heves összecsapást vívtak tálib lázadók és pakisztáni katonák.

A hagyományos burkába öltözött támadó először két kézigránátot hajított az élelmiszer-elosztó központ melletti ellenőrzőpontnál várakozó mintegy 300 ember közé, majd működésbe hozta a testére erősített, robbanóanyaggal megrakott mellényt.A terrorcselekmény elkövetését egyelőre egyetlen csoport sem vállalta. Pakisztáni tisztségviselők ugyancsak szombaton arról számoltak be, hogy a hadsereg negyven iszlamista lázadót ölt meg az Afganisztán mentén húzódó hegyvidéki területen indított harci műveletének második napján.A hivatalos tájékoztató szerint katonai helikopterek tüzérségi támogatással a szélsőségesek rejtekhelyeit támadták szombaton Mohmand törzsi terület két falujában, és negyven lázadóval végeztek.

A pakisztáni biztonsági erők pénteken indították el a műveletet, válaszul arra, hogy mintegy 150 lázadó aznap összehangolt támadásban öt ellenőrző pontra csapott le. Az egyórás tűzpárbajban 24 lázadó és 11 katona vesztette életét.