Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merényletek a dél-afganisztáni Kandahárban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. május 8. 7:49

Tíz robbantást, köztük hat öngyilkos merényletet hajtottak végre lázadók május 7-én, szombaton a dél-afganisztáni Kandahár városában, a tálibok korábbi fellegvárában kormányzati célpontok ellen – közölte Zalmai Ajubi, a tartományi hatóságok szóvivője. Támadást intéztek egyebek közt a tartományi kormányzó hivatala ellen, s abban legkevesebb tizenegyen megsebesültek – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a kormányzó odabent van, és sértetlen.

Kari Juszef Ahmadi, az akciót magukra vállaló tálibok szóvivője megerősítette, hogy a támadás folytatódik, és azt hangoztatta, hogy „az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett", sokan meghaltak.

Egy helyszínen lévő tudósító szerint az akció egy közeli üzletházból indult, ahonnan a támadók előzőleg elküldték a kereskedőket. A tálibok azt mondják, nagyszámú fegyveresük özönlött a városba, s célba vesznek minden kormányzati épületet. „Támadásunk minden olyan hely ellen irányul, ahol kormányzati tisztviselők és biztonsági erők találhatók" – közölte telefonon Ahmadi.

Zalmai Ajubi szóvivő a kormányzói épületegyüttes egy biztonságos szobájából beszélt telefonon, s azt mondta, hogy „a tálibok számos más helyet is megtámadtak", de megerősíteni a kormányzói székhelyen kívül csak a polgármesteri hivatal és egy rendőrőrs ostromát tudta.

A déli nagyváros fő kórházának egyik orvosa azt közölte, hogy összesen 24 sebesültet – 14 civilt és tíz rendőrt vittek be hozzájuk. A kormányzati források – a tálib szóvivővel ellentétben – eddig nem számoltak be halottakról.

A kereskedők városszerte bezárták üzleteiket, az utcák elnéptelenedtek, a kandaháriak házaikba bújtak. A rendőrök nem engedik az újságírókat az ostromlott épületek közelébe, a levegőben katonai helikopterek köröznek.