Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Őrizetbe vettek egy amerikai katonát Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. március 12. 8:12

Őrizetbe vettek Afganisztánban március 11-én, vasárnap egy amerikai katonát, aki polgári lakosokra nyitott tüzet. A halottak és a sebesültek száma a tizenhatot is elérheti – közölték a helyi hatóságok.

Justin Brockhoff, az országban állomásozó NATO-csapatok szóvivője elmondta, hogy az incidens vasárnap történt az ország déli részén fekvő Kandahár tartományban. Részletekbe nem bocsátkozott, s csak annyit mondott, hogy eset nem egy katonai támaszponton történt.

Turjalaj Vesza kandahári kormányzó azonban azt mondta, hogy három ember meghalt, de nem tudja, hogy kik ők. A kormányzó korábban 16 civil sebesültről is beszélt. Vesza úgy írta le a történteket, hogy a katona kisétált a támaszpontjáról, és vaktában lövöldözni kezdett.

A NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) közleményében „mélységesen sajnálatosnak" nevezte a történteket, és együttérzését fejezte ki. Közölte, hogy az amerikai csapatok az afganisztáni hatóságokkal együtt vizsgálják a történteket. A sebesülteket a NATO-csapatok kórházaiban ápolják.