Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Örömmel látott honvédek Abonyban

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Pintér Ákos |  2024. március 24. 10:23

„Abony és a honvédség kapcsolata nem újkeletű, hiszen az MH Kiss József 86. Helikopterdandár 2015 óta – a Kinizsi Pál Gimnázium kadétprogramján keresztül – kapcsolódik a város társadalmi életéhez, a település rendezvényeinek örömmel látott vendégei, közreműködői vagyunk” – mondta dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára a IV. Abonyi Pecsenye Parádé megnyitóján, március 23-án, szombaton.

.202403023_Abony-Pecsenye_PA_06

Minden évben több ezer látogatót vonz a Pest vármegyei településen megrendezett Pecsenye Parádé. A rendezvény a hagyományos disznóvágás és disznótoros ételek mellett kirakodóvásárral, néptáncos-zenei produkciókkal, továbbá más kulturális és szórakoztató programokkal várja az érdeklődőket. Abony leglátogatottabb és legszínesebb eseményén idén harmincöt főzősátor versenyzői küzdöttek a legfinomabb disznóságokért járó kitüntetés elnyeréséért, illetve házi sütemény- és pálinkaversenyt is rendeztek.

Dr. Kutnyánszky Zsolt államtitkár elmondta: a Magyar Honvédség és a honvédelmi tárca évről-évre katonai eszközökkel, képességbemutatókkal és toborzósátorral támogatja a Pecsenye Parádét, amely egyben nagyszerű toborzó alkalom is, hiszen az érdeklődők megismerik a Magyar Honvédséget és bepillantást nyernek a katonák mindennapjaiba.

.202403023_Abony-Pecsenye_PA_18_v

„A hazát szolgálni nemes küldetés és a magyar kormány fontosnak tartja, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltse a hazájuk iránt. Többek között ezt a célt szolgálja a hazafias és honvédelmi nevelés, amelynek fontos része a Honvéd Kadét Program. A helyi Kinizsi Pál Gimnázium immár kilenc éve működteti sikeresen a Honvéd Kadét Programot, ebben a tanévben 82 kadéttal. A program amúgy országosan is igazi sikertörténet, hiszen eddig 149 partneriskola csatlakozott és jelenleg 9506 kadétunk van. Megkezdtük továbbá a százötvenedik csatlakozási esemény előkészítését is, Hajdúszoboszlón” – mondta az államtitkár.

Pető Zsolt, Abony város polgármestere megköszönte a Honvédelmi Minisztériumnak és az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnak a középfokú tanintézmény számára nyújtott átfogó szakmai segítségüket és támogatásukat.

Az ünnepélyes megnyitó után dr. Kutnyánszky Zsolt iskolájukban találkozott az érettségi előtt álló kadétokkal, illetve a rendezvény honvédséghez kapcsolódó helyszíneit, eseményeit is sorra látogatta.