Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország rekétakomplexumot telepített Abháziába

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 11. 15:24

Oroszország Sz–300 típusú rakétakomplexumot telepített a Grúziától elszakadt Abháziába az ott lévő orosz katonai támaszpont, továbbá a terület légvédelmének biztosítására – jelentette be szerdán Alekszandr Zelin vezérezredes, az orosz légierő főparancsnoka.

Közlését azzal pontosította, hogy az ugyancsak Grúziától elszakadt Dél-Oszétia megfelelő légvédelme is biztosított, de más eszközökkel. Mint mondta, a légvédelem megsemmisít minden gépet, amely megsérti Abházia, vagy Dél-Oszétia légterét.

Az Sz-300 (NATO-kódjele: SA-10, Grumble) nagy hatótávolságú föld-levegő rakéta komplexum, amelyet 1979-ben állítottak hadrendbe Oroszországban. Első típusa óta számos továbbfejlesztett változata jelent meg, s ezeket a világon ma hadrendben lévő, hasonló fegyverek között a legjobbak között tartják számon.

Abházia és Dél-Oszétia de facto a kilencvenes évek elején szakadt el Grúziától több háború során, de függetlenségét hivatalosan a két évvel ezelőtt, egy augusztus 8-i grúz támadással megkezdődött háború nyomán kiáltotta ki. Oroszország beavatkozott a küzdelembe, alig néhány nap alatt kiszorította a grúz erőket a két területről, majd elismerte mind Abházia, mind Dél-Oszétia függetlenségét. Az orosz elismeréshez azóta mindössze Nicaragua, Venezuela és Nauru csatlakozott.

A világ legtöbb országa, ezen belül az Európai Unió és a NATO tagállamai szerint az orosz katonai jelenlét Dél-Oszétiában és Abháziában sérti Grúzia területi épségét, Grúzia pedig mindkét területet az ország elidegeníthetetlen részének tekinti.
Az orosz kormány szerdán egyébként jóváhagyta a Abháziába vezető határátkelőhelyekről kidolgozott kétoldalú megállapodást, amelynek értelmében a teljes forgalom Adlernál lépi át a határt. A kormány megbízást adott a megállapodás aláírására.

Grúziát nyugtalanítják a rakéták

Grúzia és a NATO számára is “a nyugtalanság forrása" orosz légvédelmi rakétakomplexum megjelenése a szakadár Abháziában – jelentette ki szerdán Temuri Iakobasvili grúz államminiszter.

Szavait a grúz nemzetbiztonsági tanács titkára azzal egészítette ki, hogy “Oroszország megerősítette a róla kialakult képet, hogy megszálló ország". “Azt is megmutatja, hogy Moszkva nemcsak hogy nem akarja kivonni katonáit Abháziából és Dél-Oszétiából, hanem meg is erősíti katonai ellenőrzését e területek fölött" – mondta Eka Tkeselasvili.