Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pakisztán megmutatta Kínának a lezuhant Blackhawk roncsait

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. augusztus 15. 15:29

A pakisztáni hatóságok lehetővé tették kínai katonai szakértőknek, hogy tanulmányozzák az Oszama bin Laden megölésekor lezuhant, lopakodó technológiával ellátott amerikai helikopter roncsait, pedig a CIA kifejezetten kérte, hogy ne tegyék – jelentette augusztus 14-én, vasárnap a Financial Times. Ha igaz a brit napilap információja, akkor a lépés hatására valószínűleg ismét rosszabbra fordul az amerikai-pakisztáni viszony, amely a terroristavezér likvidálása után nagyon mély pontra süllyedt, majd egy kicsit javult.

A bin Laden elleni akcióban részt vett két olyan Blackhawk helikopter, amelyen előzőleg egyedi műszaki változtatásokat hajtottak végre, részben feltehetőleg ellátták olyan képességgel, amely révén nehezebben észrevehető. Az egyik helikopter meghibásodott, és lezuhant, de a kommandósoknak a helyszínen kellett hagyniuk a roncsait, pedig lehetőség szerint meg kellett volna semmisíteniük.
„Az Egyesült Államoknak információja van arról, hogy Pakisztán – különösen annak hírszerző szolgálata, az ISI – lehetővé tette a kínai hadseregnek, hogy megvizsgálja az Abottábádban lezuhant helikoptert" – közölte egy meg nem nevezett ember „hírszerző körökből" a lap internetes változata szerint.

A Kínával jó kapcsolatokat ápoló Pakisztán megengedte kínai hírszerző tiszteknek, hogy fényképeket készítsenek a roncsról, valamint hogy mintát vegyenek különleges burkolatából, amely láthatatlanná teszi a gépet a radarok számára – mondta az illető, de – mint hozzátette – azt nem tudja biztosan, hogy a kínaiak éltek-e a lehetőséggel.
A pakisztáni ISI és a hadsereg főparancsnoka tagadta a lap értesülését.
Pakisztán – felháborodva azon, hogy az Egyesült Államok az ország szuverenitását megsértve hajtotta végre az akciót május 2-án bin Laden ellen – rögtön utána burkoltan utalt arra, hogy esetleg meg fogja mutatni a roncsot kínai szakértőknek.
„Kifejezetten kértük a pakisztániakat, hogy senkit ne engedjenek a roncshoz" – idézte a lap az amerikai tisztségviselőt.

A hadsereg elleni lejárató kampány a Financial Times cikke

A pakisztáni hadsereg az ellene szóló lejárató kampánynak nevezte a Financial Times című tekintélyes londoni napilap cikkét, amely szerint Iszlámábád lehetővé tette kínai mérnököknek, hogy tanulmányozzák az Oszama bin Laden terroristavezér elleni májusi kommandós akcióban Pakisztánban lezuhant amerikai harci helikoptert.

A jelentés minden alapot nélkülöz, a pakisztáni hadsereg elleni kampány része – reagált a vasárnap megjelent cikkre a pakisztáni hadsereg szóvivője.

Az FT egy magas beosztású amerikai kormányzati tisztségviselőre hivatkozott a cikkben, amelyben leírta, hogy a Kínával jó kapcsolatokat ápoló Pakisztán megengedte kínai katonai mérnököknek, hogy fényképeket készítsenek a roncsról, és hogy mintát vegyenek különleges burkolatából, amely láthatatlanná teszi a gépet a radarok számára.

Az FT által idézett amerikai tisztségviselő szerint „nehéz megmondani", milyen hasznosak lehettek az esetleg így megszerzett információk Kínának.

Pakisztán később visszajuttatta az amerikai hadseregnek a helikopter roncsait.