Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pakisztánban tűzszünetet hirdettek a tálibok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 23. 14:52

Pakisztánban a helyi tálib szélsőségesek egyik vezetője november 22-én, kedden bejelentette, hogy országos szintű tűzszünetet hirdetnek a puhatolózó béketárgyalások megtámogatására.

A kezdeti szakaszban lévő tárgyalásokról hétfőn adott hírt ugyanez a parancsnok. „Ez még csak a kezdet. Majd meglátjuk, van-e realitása a megállapodásnak" – jelentette ki, s hozzátette, hogy először a Dél-Vazirisztánnak nevezett törzsi területen köthetnének békét a kormánnyal. Szavainak hitelét csökkenti, hogy az illető nem hivatalos szóvivője a mozgalomnak, viszont alátámasztják azokat kiszivárgott értesüléseket, hogy a kormány közvetítők révén felvette a kapcsolatot tálib vezetőkkel.

A kormány nem nyilatkozott hivatalosan az ügyről, a hadsereg pedig kedden cáfolatot adott ki. Az országnak több milliárd dolláros segítséget nyújtó Egyesült Államok feltehetően nem nézi jó szemmel, hogy a kormány tárgyal a terrorszervezetnek minősített Pakisztáni Tálib Mozgalom (TTP) nevű csoporttal, amely több kisebb csoportot foglal magába. Ezek közül egyesek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szövetségesei, és nagy erővel küzdenek a szomszédos Afganisztánban a nemzetközi koalíció ellen.

A tálibok tagadják

A pakisztáni tálib szélsőségesek szóvivője szerdán cáfolta, hogy tűzszünetet hirdettek volna, vagy hogy tárgyalnának a központi kormánnyal.

Ehszanullah Ehszan azután beszélt, hogy a szervezet közölte: embereik hajtottak végre egy rajtaütést az északnyugati Dera-Iszmáilhán városban. A rendőrőrs elleni támadásban két rendőr meghalt.

A hatóságok tájékoztatása szerint tucatnyi fegyveres gránátokat hajított a rendőrőrsre majd lelőtte a két rendőrt. Négy másik rendőr megsebesült az akcióban. A támadók fegyvereket és egyenruhákat zsákmányoltak, majd elmenekültek a helyszínről.