Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Panetta: nem enyhíthető az al-Kaidára gyakorolt nyomás

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. július 23. 18:25

Az Egyesült Államoknak továbbra is nyomást kell gyakorolnia az al-Kaida terrorszervezetre – hangsúlyozta július 22-én, pénteken Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter, aki Joe Biden alelnök előtt tette le az ünnepélyes hivatali esküt.

Az aktus jelentősége ceremoniális volt, mert a 73 éves Panetta, a CIA korábbi igazgatója, hivatalba lépésének első napján, július 1-jén már felesküdött.

A Pentagon új első embere kijelentette, hogy az Egyesült Államok, ha elkötelezett marad a harc mellett, végül sikeresen fel fogja számolni a terrorszervezet búvóhelyeit.

„Meggyőződésem, hogy elérhető távolságra vagyunk attól, hogy stratégiai győzelmet arassunk az al-Kaida felett" – jelentette ki a védelmi miniszter, hozzátéve: „Ehhez azonban továbbra is nyomást kell gyakorolnunk rá mindenütt, ahol csak jelen van. Ha így teszünk és kitartunk az elkötelezettségünk mellett, akkor végül eredménnyel járunk majd."

Leon Panetta kifejezte meggyőződését, hogy a Pentagon a katonai képességek csökkentése nélkül is meg tud birkózni a küszöbönálló költségvetési megszorításokkal.

Az ünnepségen Biden alelnök azzal tréfálkozott, hogy mivel Panetta a két eskütétel között többször is hazarepült Kaliforniába, a kormányzat már attól félt, hogy megváltoztatta a miniszterséggel kapcsolatos elhatározását. Válaszul Panetta megjegyezte, hogy mind őt, mind az alelnököt kínos helyzetbe sodorta már egy-egy kijelentése.

„Szóba került, hogy ezen a szertartáson hét másodperces késleltetéssel működjenek a mikrofonok. De el nem tudom képzelni, hogy mi az ördögért lett volna erre szükség" – mondta Leon Panetta.