Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Panorámakép a fogakról

Szöveg: Galambos Sándor |  2011. március 7. 6:01

Ultramodern fogászati röntgen üzemel a MH Radó György Honvéd Egészségügyi Központ kecskeméti Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló Osztályán (RAVO). A készülék különleges, úgynevezett panoráma felvételeket készít a betegek fogairól, alkalmas az arcüregi-, rágóizületi betegségek, a szájüregi gócpontok szűrésére, egy kis kamerával pedig képes a nyelv alatti és szájfenéki elváltozások diagnosztizálására is.

Egy Kodak márkájú szuperröntgent „állítottak hadrendbe" Kecskeméten, a Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló Osztály fogászatán. Dr. Nádas András nyugállományú orvos alezredes, az osztály főorvosa elmondta: a készülék nem csak a fogászati eredetű betegségek diagnosztizálására alkalmas, az arcüregekről is tud felvételt készíteni. Így a fül-orr-gégészeti panaszokkal jelentkező betegeknél az arcüregi folyadékszint is megállapítható a segítségével, és azt is megmutatja, ha a foghúzás után, a vékony csontvastagság miatt átszakad az arcüreg. Emellett nagyon pontos képet mutat a rágóizületekről is, aminek akkor van például jelentősége, amikor a foghiány, vagy egyéb rendellenesség következtében megváltozik a normális rágómagasság, mert ilyen esetekben a rágóizületek túlterheltségének következtében egy idő után a harapás erős fájdalmat okoz. Sőt, a rágóizületek annyira kilazulhatnak, hogy minden szájnyitásnál kiugranak a helyükről.

1595915143
A berendezés nagy előnye, hogy egyetlen felvételen az összes fog képét rögzíti, nem kell külön-külön elkészíteni a felvételeket, mint a hagyományos röntgennel.
Számítógép vezérli, a digitálisan rögzített képek pedig CD-re kiírhatók és e-mailen elküldhetők. A számítógép a felvételeken olyan kis eltéréseket is felismer, amit az emberi szem nem venne észre: elszínezi az azonos erősségű pontokat, ezáltal a gyulladások, a csontritkulások sokkal jobban megmutathatók a betegnek, mint egy hagyományos röntgenfelvételen. A képek a monitoron nagyíthatók, így mérési pontokat is ki lehet jelölni, a fogpótlásnál például pontosan megmérhető a csontvastagság, ami beültetendő csap méretének a meghatározásához szükséges. A hagyományos röntgenfilmen a csap méretét csak sablonokkal, bonyolult számítások eredményeként lehet kiszámítani.

Az ultramodern kecskeméti röntgen ráadásul biztonságosabb is, mint a korábban gyártott hasonló szerkezetek: sokkal kisebb sugárdózissal dolgozik, ezért Nyugat-Európában a használatakor már nem kötelező az ólomkötény viselete. Nádas főorvos elmondta, hogy a speciális fogászati berendezés nyújtotta előnyöket nem csak a honvédség kötelékében dolgozók, hanem az OEP által finanszírozott fogászati rendelésre érkező civil páciensek is igénybe vehetik.

Fotó: a szerző felvétele