Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra összeült a HÉF

Szöveg: N. Zs. |  2010. december 10. 6:59

Az érdekazonosság szellemében tartotta meg az új honvédelmi vezetés felállása óta első ülését a Honvédségi Érdekegyeztető Fórum (HÉF). Dr. Simicskó István, a tárca parlamenti államtitkára a munkaadókat képviselve rámutatott: a politikai vezetés céljául tűzte a katonák és a civil alkalmazottak megbecsülését, számukra kiszámítható életpálya kidolgozását. Ebben a szakszervezetekre és az érdekvédelmi szervezetekre partnerként számít.

A fórum ülésén kikerülhetetlen kérdés volt, milyen anyagi kondíciókra számíthat jövőre a honvédség. Dr. Simicskó István a Honvédszakszervezet (Hosz), a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ), és a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) vezetői előtt elmondta, hogy a jövő évi költségvetés többlettel számol. Természetesen meg kell várni a parlament végszavazását, de jelenleg elmondható, hogy a honvédségi fejezet stabil. A tárca felhatalmazást kapott a kormánytól arra, hogy minden katona esetében garantálja: jövőre ne csökkenhessen a nettó illetménye. A kompenzációra a tárcánál készülnek a javaslatok, de az érdekvédőktől is várnak megoldásokat.

Miként az már több más fórumon elhangzott, a személyi jövedelemadó egykulcsossá válásával bizonyos jövedelemhatár felett élők, illetve a több gyermeket nevelők jobban járnak. Ezzel a kormány a családokat kívánja erősíteni, illetve a gyermekvállalást ösztönözni. Akiknek ennek ellenére csökkenne a jövedelmük, kompenzációra számíthatnak.

A legnagyobb biztonsági kockázatú missziókban szolgálatot teljesítők jövőre öt százalékkal megemelt devizajuttatásban részesülnek. Mint ismeretes, a tárca felfüggesztette a 0,9 százalékos magánnyugdíj pénztári munkáltatói tagdíj kiegészítés folyósítását. Ezt egy egyszeri, még karácsony előtt kifizetésre kerülő 15 ezer forintos melegétkezetési utalvány biztosításával pótolja.

Dr. Simicskó István bejelentette, hogy a tárca egy átfogó életpályamodell kidolgozását kezdi meg, amely a tervek szerint jövő márciusra készül el. Ez tartalmazza – egyebek mellett – a nyugdíjazás kérdéseit is. Alapvető cél, hogy a katonák biztosan tudhassák, feladataik teljesítésével honnan hová juthatnak el, beleértve a nyugállomány elérést is. Ebben a munkában a tárca szintén számít az érdekvédőkre.
Az egyeztetések megindulásával a minisztérium felmondta az együttműködési (támogatási) megállapodást azzal, hogy azonnal megkezdődnek a szakszervezetekkel a kétoldalú külön megbeszélések.

A HÉF-megállapodást is újratárgyalásra javasolta dr. Simicskó István. A stratégiai kérdésekben való egyeztetést magára vállalta, míg a gazdasági jellegű megbeszélésekre Sulyok János dandártábornokot jelölte ki. A szakszervezeti vezetők egyetértettek a tárgyalások újraindulásával és új alapokra helyezésével. A tárca elképzeléseit támogatták, fenntartva, hogy az egyedi ügyeket további egyeztetésekkel kívánják megoldani.