Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pénzhiány miatt késhet a Nyerpa hadrendbe állítása

Szöveg: Háború Művészete |  2009. október 13. 8:56

Mint arról már mi is beszámoltunk, az orosz Nyerpa névre keresztelt támadó tengeralattjárót tavalyi balesetét követően idén ősszel kívánja ismét hadrendbe állítani az orosz haditengerészet.

Könnyen előfordulhat azonban, hogy az ezt megelőző végső tesztek – anyagi források hiánya miatt – nem kezdődhetnek el az előzetes ütemterv szerint, így várhatóan Oroszországnak kicsit tovább kell várnia a Nyerpa visszatérésére, amit ezt követően majd India lízingelhet 10 éven keresztül.

A közelmúltban befejeződő tengeri tesztek után a Nyerpa jelenleg az Amur hajógyár vosztoki központjában állomásozik, ahol az utolsó tesztekre készítik majd elő. A hajógyár illetékese elmondta, hogy ezeket a munkálatokat azonban pénzhiány miatt jelenleg nem tudják elvégezni, a helyi áramszolgáltató például kikapcsolta a szolgáltatást, mivel nem rendezték a tartozást. A tengeralattjárón elvégzett eddigi munkálatokért sem kapta meg a hajógyár a várt összeget (körülbelül 60 millió dollár), így a korábban beígért októberi hadrendbe állítás időpontja valószínűleg csúszni fog.

A nukleáris meghajtású, Akula-II osztályú Nyerpa építése már 1991-ben elkezdődött, azonban anyagi nehézségek miatt több mint egy évtizedig húzódtak az építési munkálatok. Ekkor került a képbe India, ami biztosította a hiányzó összeget a tengeralattjáró befejezéséhez. Egy 650 millió dolláros lízingszerződés alapján pedig az indiaiak 10 évig üzemeltethetik a Nyerpát (Csakra néven). 2008. november 8-án egy tragikus esemény árnyékolta be a Nyerpa pályafutását, hiszen tengeri tesztje során balesetet szenvedett, melynek során 20 ember vesztette életét a hajó orr-részébe beszivárgó freongáz következtében.