Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pilótaképzésre várják a fiatalokat

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis |  2022. augusztus 18. 20:31

Dr. Koller József dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka, dr. Bali Tamás ezredes, az alakulat parancsnokhelyettese, valamint Simon Zsolt alezredes, a szállítóhelikopter-zászlóalj megbízott parancsnoka volt a Spirit FM „Katonadolog” című műsorának vendége az augusztus 18-ai, csütörtöki adásban. A műsorban a pilótaképzésről, annak követelményeiről és folyamatáról esett szó.

katonadolog_szhb

Még 2017 novemberében jelentették be, hogy két évtizedes kihagyás után 2018/19-es tanévtől újraindul a hazai pilótaképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán. Az újraszervezett képzésen négy év után pilótajogosítványt és diplomát is kapnak a fiatalok. „Természetesen van lehetőség más felsőoktatási intézmény elvégzése után is jelentkezni a pilótaképzésre, de kilencven százalékban az NKE-n végzett hallgatókat veszik fel, hiszen már jelentős ismeretekkel rendelkeznek a repülés terén” – mondta Koller József dandártábornok.

Hogyan is néz ki a képzés? – merült fel a kérdés – amire válaszolva Bali ezredes hangsúlyozta: „a képzés jelenleg is folyik, az egyetem harmad- és negyedéves hallgatói jönnek el hozzánk. A harmadévesek még alapképzésben vesznek részt, a negyedéveseknél eldöntjük, hogy melyik szakosodás felé haladjanak tovább. Itt eldől, hogy forgószárnyas hajózóvá vagy – a merevszárnyas vonalon – szállítórepülőgép, esetleg vadászpilótává válik a tanuló a későbbiekben.” Elhangzott az is, hogy a képzés a nyári időszakban intenzív, hiszen ilyenkor kedvezőek az időjárási körülmények. A válogatóképzést délelőtt kezdik el a harmadévesekkel: reggel 9 órától egészen 15 óráig repülnek. A negyedévesek haladó képzése 17 órától egészen éjfélig tart.

archív_pilótaképzés

Egy másik időszak kezdődött az alakulat életében amikor a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően új helikoptereket kapott a katonai szervezet, hiszen a fiatalok számára ez nagy vonzerővel bír – mondta Simon Zsolt alezredes. „A saját tapasztalatainkon keresztül tudjuk vonzóvá tenni számukra ezt a pályát, örömmel beszélünk a munkánkról” - tette hozzá a szállítóhelikopter zászlóalj megbízott parancsnoka.

Koller dandártábornok megerősítette, hogy a H145M egy többcélú helikopter, ami tényleg képes azokra a feladatokra, ami miatt beszerezték a forgószárnyasokat. A többcélú használatnak köszönhetően - harminc vagy kilencven perc alatt – a helikopterek átkonfigurálhatók egy más típusú feladatra és azt is kiválóan ellátják. Sokkal kisebb gépparkot kell ezáltal üzemeltetni, ami jelentős költségcsökkentést eredményez. Ez a szempont elengedhetetlen a fejlesztések tervezésekor.

archív_pilótaképzés_3

A rádióműsorban elhangzott, hogy közel száz pilótával dolgoznak, de az ideális létszám 150-200 pilóta lenne. Ezt 10-15 év alatt lehet elérni. A képzés alatt húsz ember nyer felvételt az NKE-re, sajnos van lemorzsolódás, hiszen a háromdimenziós mozgás képességével nem mindenki rendelkezik. Emiatt általában a jelentkezők harminc százaléka kénytelen felhagyni a képzéssel. Mint megtudtuk: szeptembertől új elvek szerint indul az oktatás, a felvételt nyert hallgatók már fizetést fognak kapni, kezdő bérük 260 ezer forint lesz, a diploma megszerzése után pedig valamivel több, mint 300 ezer forintot keresnek majd.

A képzés során felkészítik őket a kiképző, felderítő és szállító feladatokra is. Az egyének személyiségétől függ az, hogy végül melyik feladattípust fogják ellátni. A nyugodt természetű pilóták lesznek a szállítók, a gyors és mozgékony hajózók pedig a harci helikoptereket fogják irányítani.

archív_pilótaképzés_2