„A jövő a holnap”

Milyen plusz feladatokat ad egy lelkésznek a missziós tevékenység az itthonihoz képest?

A katonai lelkipásztorkodás területeit törvényi háttér biztosítja, ez alapján végzi a lelkipásztor a szolgálatait: a klasszikus, spirituális feladatokat, a humanitárius-karitatív tevékenységeket, illetve a pásztori, lelki gondozói segítségnyújtást. Odahaza is vannak szolgálataim, istentiszteletek, keresztelések, konfirmálások, de itt az istentiszteleti alkalmak száma több, mint otthon. Vannak, akik keresztelés, konfirmálás előtt állnak, az ő felkészítésük is heti rendszerességgel történik, vannak olyan bajtársak, akik a hazatérés után házasságra készülnek, s kérik a házasságkötés megáldását. A Magyar Református Szeretetszolgálattal együttműködve a műveleti területre juttatott humanitárius segélyanyagok kiosztása is folyamatos a kontingens CIMIC, azaz katonai-civil együttműködési részlege jóvoltából, több program, többek között anyák napja, gyermeknap, kötő, horgoló tanfolyam is megvalósult már és vannak olyanok, amelyeket most szervezünk.

Milyen jellegű problémákkal, gondokkal keresik fel személyesen a katonák?

Minden kérdés, beszélgetés más és más, mint ahogy minden katona önálló személyiség, egyedi és megismételhetetlen. Másként élik meg a missziót, a távolságot, a háborút, a stresszt, a monotóniát. A trauma legmélyebb értelmében hatott ránk társaink elvesztése, itt már nincsenek különböző részlegek, klikkek, itt az MH PRT tizedik váltása van, így együtt, akik elvesztettük három bajtársunkat, testvérünket, fivérünket és nővérünket. Nekünk ez a „Való Világ", ahol most vagyunk, élünk, de az elménkben tudjuk, hogy az igazi mégiscsak otthon van, a szeretteink körében. Haza kell majd találni Afganisztánból, a misszióból. Nekem az a feladatom, hogy akik igénylik, azoknak segítsek leküzdeni a problémáikat, hogy megtanuljuk hordozni a terheket, hogy tudjuk kibogozni a kibogozhatatlannak tűnő csomókat. Több ez egy kötelező beszélgetésnél, amit le lehet jegyzőkönyvezni, hogy kész van, kipipálva, elvégezve. Ez a fajta lelki gondozás folyamatos jelenlétet igényel, folyamatos kommunikációt, kontaktust az állománnyal.

Többen mondták már: háborús és konfliktusok sújtotta területeken egy idő után a nem hívő is hinni kezd. Tapasztalta ezt már a misszióban?

Hogyan készült a Pünkösdre?

Közösen készültünk, mert a Pünkösd a közösség, a koniónia (ógörög szó, jelentése: egység, közösség) ünnepe, az Egyház születésnapja: amikor az Isten elküldte az egységre hívó Szentlelket a világba, s az addig bujkáló tanítványok elő mertek állni, s bizonyságot tudtak tenni Jézus Krisztusról. A Pünkösd előtti napokban ment el minden élők útján az egyik bajtársunk, így különösen nagy erővel hatott a közösség, az egység, az együvé tartozás gondolata és élménye. Mi együtt, közösen végezzük a feladatainkat, együtt gyászolunk, sírunk vagy nevetünk, együtt szolgálunk. Közösen vettük az úrvacsorát, közösségben voltunk egymással a szó emberi és spirituális értelmében. Közösen, mint egykor, ott Jeruzsálemben a tanítványok. Nekünk ezt jelentette a Pünkösd itt, Afganisztánban.

A családja hogyan fogadta, hogyan élte, éli meg az ön missziós tevékenységét?

Ugyanúgy, mint más bajtársam családja: büszkén, félve, reménykedve, bízva, imádkozva. Sokat jelentett az én szolgálatomban is a szabadság, feltöltődtem, rendeztem az érzéseimet, gondolataimat. Hatalmas lehetőség az itt, ebben a misszióban, hogy naponta tudunk kommunikálni, hogy van kapcsolat az otthonnal. Nem is gondolnák az otthoniak, hogy ez milyen sokat jelent nekünk. A visszautazás előtti napokban meglátogattam az egyetemen a doktori témavezetőmet, s ő azt mondta: nekem, nekünk a jövő most nem a távoli tervek szövögetése, a messzi célok elérése, most a jövő a holnap, mindig a másnap, amivel napról-napra közelebb kerülünk a hazatéréshez, amikor majd újra magunkhoz ölelhetjük a szeretteinket. Mi – a feleségem és én – így éljük meg ezt, ezért imádkozunk naponta.