Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pumákhoz méltó búcsú

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Kertész László |  2021. január 23. 16:38

Az Óbudai Jó Pásztor Templom urnatemetőjében helyezték örök nyugalomba Frankó Endre nyugállományú főhadnagyot, a 101. Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett vadászpilótáját január 23-án, szombaton. A vadászpilótától a család mellett Kilián Nándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága légierő haderőnemi szemlélője és Ugrik Csaba dandártábornok, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis bázisparancsnoka vezetésével a Puma harcászati repülőszázad hajózói is elköszöntek.

Emlékezzünk egy archív felvétellel!

Néhány évvel ezelőtt egy eseményen emlékezetes módon fogalmazta meg hitvallását az akkor még közöttünk élő, utolsó két második világháborús vadászpilótánk. Frankó Endre repülő főhadnagy (balról) nevében is Szentiványi János nyugállományú repülő alezredes adta közre gondolataikat. Végszavához kapcsolódva már csak ezt mondhatjuk: az ő emlékük előtt is tisztelettel hajtunk fejet.

Kapcsolódó cikkek
nyitó

Elhunyt az utolsó Puma

2020. december 31. 9:03