Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin: az orosz nukleáris leszerelés sorsa az amerikai rakétapajzson múlik

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 26. 20:43

Moszkva kész újabb leszerelési megállapodásokra viszonossági alapon, feltéve, hogy Washington figyelembe veszi aggodalmait az amerikaiak által szorgalmazott európai rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök augusztus 24-én, pénteken.

Az Orvosok a Nukleáris Háború Megakadályozásáért (IPPNW) elnevezésű mozgalom Hirosimában megnyílt 20. kongresszusához intézett üzenetében Putyin azt írta, a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása „egyike a világ előtt álló kulcsfontosságú feladatoknak", és a 2010-es új START-szerződés Oroszország általi betartása, ékes bizonyítékát nyújtja annak, hogy Moszkva elkötelezett a leszerelés mellett.

„Oroszország nyitott az új, közös kezdeményezésekre – írta. – Ezek megvalósítása ugyanakkor csak tisztességes és viszonossági alapon elképzelhető, amennyiben a felek figyelembe veszik a nemzetközi biztonságot és a hadászati egyensúlyt befolyásoló összes tényezőt."

Márpedig Putyin üzenete szerint nem hagyható figyelmen kívül „egy globális amerikai rakétavédelmi rendszer egyoldalú és semmilyen korlátozást nem ismerő telepítése", csakúgy, mint fegyvereknek a világűrbe történő telepítése és a hagyományos fegyverzetek európai egyensúlyának hiánya.

Az európai rakétapajzs kiépítésére vonatkozó amerikai terv, amelynek megvalósításához Washington már hozzákezdett, az amerikai-orosz viszony egyik legérzékenyebb pontja, annak ellenére, hogy Barack Obama amerikai elnök néhány éve visszanyeste az eredeti terveket.

Washington azt állítja, hogy a terv megvalósítása az Irán által jelentett potenciális fenyegetés elhárítását szolgálja, és semmilyen kockázatot nem jelent Oroszország számára. Moszkva ezzel szemben úgy látja, hogy a rendszer 2018 tájékára alkalmassá válik az orosz rakéták robbanófejeinek levegőben történő megsemmisítésére, s ezzel felborítja a két nagyhatalom között a hidegháború után kialakult erőegyensúlyt.