Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Költözik a repülőmúzeum

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. augusztus 27. 7:23

Másfél-két éven belül új helyre, az egykori indóház mellé helyezik át az MH Hadtörténet Intézet és Múzeum (HIM) szolnoki repüléstörténeti kiállítóhelyét. A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság regionális operatív programja keretében a repülőmúzeum átköltöztetésére, felújítására, korszerűsítésére, interaktívvá tételére és az új környezetének rendezésére 2 milliárd 100 millió forint támogatást kap a város.

Mintegy tíz kilométerrel arrébb, Magyarország legrégebbi vasútállomás-épülete, az indóház mellé költöztetik rövidesen a szolnoki repülőmúzeumot. Kertészné Bokor Zsuzsanna, a Szolnoki Városfejlesztő Zrt. projektmenedzsere a honvedelem.hu-nak elmondta, hogy a 2,1 milliárdos beruházás keretében felújítják a jelenleg romos, elcsúfított műemlék épületet és környezetét, a múzeumot pedig interaktívvá alakítják át: repüléstechnikai restaurátor-műhellyel és oktatóközponttal, tematikus játszótérrel, helikopter- és hőlégballon-leszállópályával, látogatói, valamint többnyelvű információs központtal kívánják bővíteni. Így a város egy újabb turisztikai látványossággal lesz majd gazdagabb.

1595940631
A tervezett beruházás engedélyezési terveinek kidolgozását már megkezdték, a végleges pályázati anyag az év végére készül el. A pályázat elbírálása valószínűleg pár hónapig eltart majd, s lehet, hogy az eredeti terveken néhány kisebb módosításra is szükség lesz. Ezt követően a támogatási szerződést kell megkötni, majd elkészíteni a kivitelezési terveket. A múzeum átköltöztetésére pedig valószínűleg közbeszerzési eljárást kell kiírni. Mindezt figyelembe véve a repülőgépek másfél évig még majdnem biztosan a mostani helyükön maradnak.

A szolnoki repülőmúzeumot 1973-ban az akkori Országos Légvédelmi Parancsnokság (OLP) alapította a katonai repülőtér területén, ahonnan 1994-ben költöztették jelenlegi helyére. Közép-Európa egyik legnagyobb katonai repüléstörténeti kiállítóhelye 22 ezer négyzetméternyi területet foglal el, 53 repülőeszköz tekinthető meg itt. Évente több mint 25 ezer látogatót fogadnak, a belépés ingyenes. A múzeumot egy tiszt, három altiszt és egy közalkalmazott üzemelteti.

A múzeum gyűjteménye legutóbb három újonnan beszerzett gépritkasággal gazdagodott, amelyeket idén áprilistól tekinthetnek meg a repülés szerelmesei. Ezek egyike Kvasz András gépének replikája, amely az aviatika hőskorába repíti vissza a látogatókat. A békéscsabai származású pilóta 1910-ben készítette el saját gépét, a Kvasz–I-et. 1911-ben a Rákosmező felett végzett körrepüléssel megnyerte a Sacellary György országgyűlési képviselő által kitűzött 500 koronás díjat, majd az ország 70 településén végzett bemutatórepüléssel népszerűsítette a magyar aviatikát. Szolnokon is tartott bemutatót a szandai réten 1911. november 26-án: ettől a felszállástól számítják a szolnoki repülés történetét. A történelmi gép másolatát négyévnyi munkával Révy László készítette el – a Honvédelmi Minisztérium támogatásával került a múzeumba.

Ugyancsak idei újdonság a „Denevér" is − az a magyar tervezésű, pilóta nélküli repülő, amelyet a Haditechnikai Intézet ajánlott fel ősszel a kiállítóhelynek. Tervezőjét, Vég Pál mérnököt a honvédség bízta meg a ‘90-es évek elején azzal, hogy egy katonai célú, felderítésre alkalmas pilóta nélküli gépet készítsen, ám a megrendelés végül elmaradt. Egyetlen példány létezik csak belőle, az, amelyik Szolnokon látható.

1595940632
A múzeum harmadik új büszkesége egy Jak–11-es szovjet vadász- és kiképző repülőgép. Ezt a típust a Jak–3-as nyomán fejlesztették ki, első repülését 1945-ben teljesítette, majd 1946-ban állt szolgálatba. A Magyar Néphadseregben 1950-ben rendszeresítették, kiképzőrepülőként alkalmazták. Összesen 64 darab került Magyarországra, az utolsó 19 gép már Csehszlovákiából érkezett, a típust 1960-ban vonták ki a rendszerből. Csupán két Jak–11-es maradt meg, amelyek közül az egyik külföldre került.

Mindhárom régi-új gép egyetlen példány az országban – a Kvasz-replika és a „Denevér" pedig egyedi tervezésűek, így az egész világon nincs párjuk.

A Szolnokon kiállított valamennyi repülőgép az MH Hadtörténet Intézet és Múzeum (HIM) tulajdona, amelyeket műtárgykölcsönzési szerződéssel adtak át üzemeltetésre az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisnak.

Nagy András, a HIM munkatársa, a múzeum szakmai vezetője és Lente Zoltán százados, a kiállítóhelyet üzemeltető csoport parancsnoka elmondta, hogy tavaly egy új, fedett hangárral bővült a kiállítóhely, amely azóta már meg is telt: öt, az időjárásra különösen „érzékeny" gépet helyeztek el benne. A közel 24 milliós beruházást a Honvédelmi Minisztérium anyagi segítsége mellett magánszemélyek, vállalkozók támogatásával és a repülésbarátok közössége tagjainak 1 százalékos adófelajánlásával sikerült megvalósítani – a pénzt a Magyar Repülők Bajtársi Egyesületén keresztül utaltatták át a múzeumnak.

Pár napja pedig a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert 289 ezer forintot a múzeum, a pénzből két repülőgépet tudnak felújítani: a Jak-11-est és az L-200 D „Moravá"-t. Ez utóbbi érdekessége, hogy nem katonai repülőgép, hanem a magyar légi rendészet szolgálati gépe volt. Rövidesen 05-ös oldalszámmal és „RENDŐRSÉG" felirattal lesz látható.

Fotó: A szerző felvételei

További képekért kattintson galériánkra!