Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Radarszázadnál járt Vadai Ágnes

Szöveg: honvedelem.hu<br /> |  2008. február 27. 12:44

Utolsó hetéhez érkezett Dr. Vadai Ágnes, HM Államtitkár asszony 2007. őszén megkezdett laktanya bejáró körútja. Az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred három századát keresi fel a héten, elsőként február 26-án a 11. Radarszázadot érintve.

A század Pápa mellett, Kup község határán helyezkedik el. Az alegység úgynevezett gerinc radarszázad, amely a NATO integrált légvédelmi rendszerének a részét képezi. Ebből adódóan került végrehajtásra egy NATO ellenőrzés 25-26-án, amelynek eredményéről – pozitív megfogalmazások születtek – első kézből tájékoztatta az ezred parancsnoka az államtitkár asszonyt.

Emellett a század parancsnoka, Vörös Zoltán őrnagy tájékoztatást adott a század főbb tevékenységi és felelősségi területeiről, rendszeresített eszközeiről, valamint vázolta a század munkáját nehezítő körülményeket is. Ezt követően – csakúgy mint a többi alakulatnál – sor került az állománykategóriák és katonanők képviselőivel folytatott megbeszélésre, ahol a résztvevőknek lehetőségük nyílt kérdéseik, problémáik felvetésére. Válaszában államtitkár asszony kiemelte, a laktanya látogatások tapasztalatait és az általánosan felmerült problémákat a katonai vezetéssel együttműködve fogják elemezni, és a megoldásokat kidolgozni.

A megbeszéléseket a laktanya megtekintése követte, amelynek során felkeresték a harcálláspontot, valamint felsétáltak egy P-18-as felderítő lokátorhoz. Zárásként sor került a helyi sajtó tájékoztatására, az ezred és radarszázad parancsnoka pedig virágcsokorral búcsúztatta a vendéget.