Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rakétákat kér a Dnyeszteren Túli Köztársaság

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2010. február 15. 12:53

Iszkander rakéták elhelyezését kérte területén Moszkvától az el nem ismert Dnyeszteren túli terület tekintettel arra, hogy Románia területén megjelenhetnek az amerikai rakétapajzs elemei – közölte ezt az értesülést hétfőn a Nyezaviszimaja Gazeta című moszkvai lap.

Igor Szmirnov, a szakadár államalakulat elnöke hétfőn cáfolta ugyan, hogy ilyen kéréssel fordult volna Oroszországhoz, de Moszkvában tartott sajtóértekezletén kijelentette: nincs kifogása orosz Iszkanderek állomásoztatása ellen, védelemként az amerikai rakétapajzs elemei ellen.

A Nyezaviszimaja Gazeta ugyanakkor azt is tudni vélte, hogy Tiraszpol (a szakadárok fővárosa) a Dnyeszteren túli területsávban állomásozó orosz békefenntartók számának az 1992-es szintre való növelését is kérte , vagyis azt, hogy a jelenlegi 500 főről 2000 főre bővítsék létszámukat.

A Nyezaviszimaja Gazeta hozzátette, hogy az ukrajnai Régiók Pártja szerint Ukrajna is erősen aggódik a fejlemény miatt. A párt parlamenti frakciójánál emlékeztettek rá, hogy az ukrán-román kapcsolatok egyébként is hűvösek. Vaszilij Hara, a frakció elnöke kijelentette: az új ukrán vezetés

Normal
0
21


az előzőtől eltérően megvédelmezi az ország érdekeit egyebek között román vonatkozásban is

Normal
0
21


".

„Pontosan tudjuk, mi zajlik ott, és ha kell, meg tudjuk védeni az ott élő ukránokat" – mondta a frakcióvezető.

A lap emlékeztetett rá, hogy tavaly egy találkozón Dmitrij Medvegyev orosz elnök is azt ígérte Igor Szmirnovnak, a nemzetközileg el nem ismert Köztársaság elnökének, hogy Oroszország megvédi a Dnyeszteren túli területen élő állampolgárait.

A terület lakosságának mintegy harmadát teszik ki az ukránok, s közülük mintegy 100 ezer ember rendelkezik ukrán állampolgársággal, és Szmirnov hétfői közlése szerint az ott élők közül

Normal
0
21


már több mint 120 ezer rendelkezik orosz útlevéllel

Normal
0
21


". A Dnyeszteren túli terület lakosságát tavaly mintegy 527 ezer főre becsülték, a legutóbbi, 2004-es népszámlálás szerint akkor mintegy 555 ezer volt.

A lap szerint Tiraszpolban azt remélik, hogy az új ukrán vezetés nem akadályozza meg az orosz katonai jelenlét növelését a területen. A szállításokat ugyanis Moszkvának egyeztetnie kell Ukrajnával. Szakértők azonban úgy nyilatkoztak a lapnak, hogy Viktor Janukovics új ukrán elnök aligha megy ebbe bele egykönnyen.

A lap értesülései szerint Igor Szmirnov a múlt héten e kérdéseket megvitatta Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.