„Nem biztos, hogy a világ másik felén találsz jó témát”

A tavaly megrendezett Military táborban készült fotósorozatoddal a Magyar Sajtófotó Pályázaton első díjat nyertél társadalomábrázolás- dokumentarista fotográfia kategóriában, néhány nappal ezelőtt pedig egy komoly nemzetközi verseny, a Pictures of the Year első díját vehetted át. Hogyan találtad meg a témát?

Véletlenül botlottam bele: egy ismerőstől hallottam, hogy egy kéthetes military tábor kerül megrendezésre, és úgy gondoltam, érdekes lehet. Mivel napilapnál dolgozom, nem tudtam a tábor teljes ideje alatt kint lenni a gyerekekkel, de amikor lehetőségem volt, próbáltam részt venni a különböző foglalkozásokon, bevetéseken. A tábor maga kétszer egy hétig tartott, az első héten három-négy napot, majd a második alkalommal két-három napot töltöttem a táborban.

Mit láttál a táborban résztvevő gyerekek szemében?

Nagyon vegyes volt a csapat: volt, aki katonaszülők gyermekeként érkezett, volt, aki a hivatásos katonaság előtti bulinak tekintette a tábort, és persze volt olyan, aki csak kíváncsiságból jött el. A legtöbben nagyon élvezték a kiképzéseket, a sátorban alvást, a hajnali kelést, de persze akadt olyan is, aki már az első napokban rájött, hogy nem is olyan egyszerű a

A nyertes fotókat hogyan válogattad ki a sorozatba?

A pályázaton a sorozat maximális terjedelmét tíz képben határozták meg – persze ennél sokkal több készült. Kollégák is segítettek a sorozat végleges összeállításában, hiszen nehéz és összetett feladat, hogy a képek hangulatukban, és stílusukban is egységesek maradjanak, és a mondanivalója se vesszen el. 

Mióta dolgozol fotósként és milyen területeken fotózol szívesen?

1998-ban végeztem el a Magyar Újságíró Szövetség fotóriporteri iskoláját, aztán egy évet dolgoztam a Napi Magyarországnál, 2003-tól pedig a Színes Mai Napnál munkatársa voltam. 2006-ban kerültem a Népszabadsághoz. Napilapos fotósként sporttól a politikáig a tüntetéseken át mindent kell fényképezni. De ez a tábor érdekes volt mind témájában, mind pedig hangulatában.

Sokkal nehezebb feladat lehet ilyen jellegű, mozgalmas, katonai színekben gyakorlatokat végző gyerekeket fotózni, mint egy-egy napi munkát, mondjuk parlamentben felszólaló politikust… Mi volt ebben az esetben számodra a legnagyobb kihívás?

Ahhoz, hogy életszerű képek készüljenek, mindenképpen észrevétlennek kellett maradni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem beszélgettem a gyerekekkel, de sikerült elérni, hogy míg dolgoztam, nem rám figyeltek és nem kezdtek el pózolni. És persze azért a munkámat jelentősen megkönnyítette, hogy annyi minden történt velük a táborban, hogy idejük sem volt azzal foglalkozni, hogy velük van egy fotós. Egyébként egy-egy képriport, sorozat elkészítéséhez több idő szükséges, mint egy napi riporthoz, ez napokat, de akár éveket is jelenthet, attól függően persze, hogy milyen mélyen akarunk ábrázolni egy témát.

Nehéz észrevétlennek maradni?

Ez szerintem munkafüggő, persze általánosságban elmondhatjuk, hogy egy eseményen sosem a fotós a főszereplő, sokkal inkább megfigyelő és egy kicsit mindig kívülálló. Amennyiben pedig hiteles képeket szeretne készíteni, akkor saját érdeke, hogy ne terelje el a figyelmet a körülötte történő dolgokról. Tüntetések esetében szinte létkérdés, hogy észrevétlen maradj – ez nem azt jelenti, hogy el kell dugnod a fényképezőgépet, de nem árt felmérni a terepet, hogy mikor mennyit érdemes kockáztatni. 

Egy fotós életében mi a legnagyobb kaland?

A fotósok élete abból a szempontból nagyon izgalmas, hogy munkájuk révén olyan helyekre juthatnak el, ahová más, átlagos ember nem – rajtuk keresztül láthatják sokan, hogy bizonyos helyeken mi történt. Ezért fontos, hogy azokra a pillanatokra, érzelmekre figyeljen az ott dolgozó fotóriporter, ami – ha nyilvánvalóan szubjektíven is, de -, mindenképpen hitelesen adja vissza az adott esemény, történet lényegét, mondanivalóját.
Izgalmas és egyben nyomasztó élmény volt 2006-ban Görögországban az erdőtüzeket fotózni. Nem kellemes dolog kiégett falvak üszkös romjai között sétálgatni, elszenesedett erdők mellett elhaladni, vagy a házát a tűztől az utolsó pillanatig védő idős embert látni, akit végül a tűzoltók menekítenek ki, de a munkánk része, hogy ezt is bemutassuk. Közhely, de valóban az utcán hever a téma, csak le kell hajolni és „fel kell venni". Folyamatosan változó világunkban új társadalmi problémák jelennek meg rengeteg lehetőséget adva az arra fogékony fotósok számára. Nem biztos, hogy a világ másik felén találod meg a jó témát.