Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rakétatámadás Izrael ellen

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. december 25. 8:51

Rakétákkal és aknákkal lövi Izraelt a Hamász, egy nap alatt száz lövedéket is kilőttek. A palesztin szervezet szerint ezzel torolják meg az izraeliek által kedden megölt három emberük halálát. Az izraeli hadsereg már ellencsapást is indított.

Palesztin fegyveresek körülbelül száz rakétát és aknagránátot lőttek ki dél-izraeli területekre az előző 24 óra alatt – közölte szerda délután az izraeli kormány, amely ötórás rendkívüli kabinetülést tartott a helyzet megvitatására.

A Gázai övezetet irányító Hamász radikális palesztin mozgalom szerint a támadásokkal három tagjuk halálát akarják megtorolni. Ezzel elismerték, hogy a kedd este lelőtt három fegyveres az ő emberük. A Hamász a támadás kiterjesztésével fenyegetőzött, azzal, hogy “újabb cionista ezreket" vesz célpontba Izraelben.

A dél-izraeli Netivóton két ember sebesült meg, amikor a Gázai övezetből kilőtt, Grad tipusú rakéták csapódtak a körzetben lévő ipartelepre. A Gázai övezetben egy izraeli légicsapás megölt egy palesztint és két másikat megsebesített – jelentették be szerdán este palesztin egészségügyi források. Egy izraeli katonai szóvivő szerint a légierő egy palesztin fegyveres csoportot támadott, amely aknatűz alá vette a dél-izraeli területeket.

A keddi volt a legsúlyosabb incidens a térségben a tűzszünet pénteki lejárta óta. A Hamász szerint hajnalban a mozgalom újabb két tagja veszítette életét “szent küldetése" teljesítése közben. Ezt a megfogalmazást akkor használják, ha robbanószerek véletlen felrobbanása miatt vesztik életüket embereik.