Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repeszromboló gránát a fürdőszobában

Szöveg: D.Á. |  2010. október 13. 10:32

Sűrű hetük volt a tűzszerészeknek: a 40. héten, azaz 2010. október 4. és október 10. között 65 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül tizenöt esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Bugyi Zoltán őrmester, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére azt is elmondta, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1750 bejelentést kaptak.

Október 4-én Dunaharasztiba szólította a katonákat a kötelesség: itt a Bábakalács utca 10. szám alatt egy kerítés építése közben került elő a földből egy 81 milliméteres német repeszaknavető gránát. A robbanószerkezetet Lakatos Sándor törzsőrmester a kijelölt területen megsemmisítette.

Október 7. különösen mozgalmas nap volt a tűzszerészek számára. Sopronban, a Bánfalvi utca 12-ben a Lidl áruház építkezése közben, egy garázs mellett, közterületen bukkantak egy német Faustpatrone 60-as kézi páncélelhárító eszközre. Ezt Strak Vince törzsőrmester semmisítette meg az erre kijelölt területen. Ezzel párhuzamosan Inárcson, egy lakóépületben került elő egy 75 milliméteres repeszromboló gránát. A Mária utca 21. szám alatt építkezők fürdőszobafelújítás közben, a felszedett járólap és a helyéből kimozdított kád alatt találtak rá a veszélyes eszközre, amit aztán Pásztor Norbert főtörzsőrmester semmisített meg. Szintén ugyanezen a napon Budapest XV. kerületében, a Radda Barmen utca 23. szám alatt egy családi ház udvarán végzett földmunkák közepette került elő egy 76 milliméteres repeszromboló gránát nem kilőtt állapotban. Ezt Lakatos Sándor törzsőrmester szállította a központi gyűjtőbe.

Október 8-án a főváros IV. kerületében, egy nyitott építkezésen találtak egy darab F-1M kézigránátot, amit Gelencsér Imre törzsőrmester semmisített meg. Ugyanezen a napon Kápolnásnyéken is munkája akadt a tűzszerészeknek: a Fő út 136. számnál, közterületen került elő egy 105 milliméteres német repeszromboló gránát, amit Kiss Henrik törzsőrmesternek kellett megsemmisítenie. Október 9-én Szalántán, a Hunyadi utca 17. számnál, szintén közterületen bukkantak egy darab 82 milliméteres szovjet repeszaknavető gránátra. Ezt Szalai Attila zászlós semmisítette meg.