Senkinek nem érdeke a háború
Szöveg: Szűcs László | 2010. november 25. 8:32Legalább négy halálos áldozata van a keddi, észak-koreai tüzérségi támadásnak. A két Korea között lezajlott, 1953-ban véget ért háborút követően a mostani volt a legsúlyosabb fegyveres konfliktus, amelynek elmélyülése azonban senkinek nem érdeke – vélte a kialakult helyzetet a honvedelem.hu felkérésére értékelő Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója szerint, a két Korea közötti héten történt fegyveres összecsapásról pontos elemzés nem adható, mivel az észak-koreai rendszer annyira elzárt a világ elől, hogy motívumait borzasztóan nehéz feltárni. Létezik azonban három-négy olyan teória, amelyeket a nemzetközi szakértők, illetve a biztonságpolitikai szakma lehetségesnek tekint – tette hozzá dr. Tálas Péter.
Az első elmélet szerint Észak-Korea a tüzérségi támadással arra a dél-koreai hadgyakorlatra válaszolt, ami két nappal korábban kezdődött és közel hetvenezer katonát mozgatott meg. „Ezzel kapcsolatban csak annyi a probléma, hogy az említett gyakorlat nem azon a területen volt, ahol a tüzérségi támadás lezajlott" – mondta Tálas Péter, hozzátéve: a keddi eset nem egyedi a két ország történelmében, ám kétségtelen, hogy az 1953-ban befejeződött háború óta a mostani volt a legkomolyabb tűzpárbaj észak és dél között.
A biztonságpolitikai szakértő kiemelte: egy másik teória szerint az észak-koreai akció belpolitikai indíttatású volt, amely igazodik a kommunista államban jelenleg is zajló hatalom-átvételi folyamathoz. Az elmélet támogatói szerint ezzel az akcióval is arra törekednek, hogy elfogadtassák a váltást Kim Dzson Il és Kim Dzsong Un között. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik nem értenek egyet ezzel ez elképzeléssel, és azt mondják – tette hozzá az SVKI igazgatója –, hogy az akció az észak-koreai tisztikar egyfajta tiltakozása volt a vezetőváltás ellen.
A harmadik magyarázat azt sugallja, hogy Észak-Korea saját nemzetközi pozícióját próbálja építgetni, és fel akarja hívni magára figyelmet – mondta a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint az sem véletlen, hogy éppen most került a támadásra, hiszen nem sokkal korábban a G–20-ak Szöulban tartották találkozójukat, amelyet eléggé nehezen viselt el az északi vezetés. A támadással akartak visszatérni a nemzetközi médiafigyelembe.
A biztonságpolitikai szakértő szerint, mindenkiben felmerül a kérdés, hogy mi lesz a legalább négy halálos áldozattal járó fegyveres konfliktus folytatása. Annak ellenére, hogy több újság címoldalán riogatnak az „elkerülhetetlenné vált háborúval", a szakma egyöntetű véleménye az, hogy egy szélesebb katonai konfrontáció egyik országnak sem érdeke, ráadásul komoly regionális biztonsági problémákat rejt magában – fogalmazott az SVKI igazgatója.
„Nekem nincsen kétségem afelől, hogy a két Korea közötti háború az észak-koreai rezsim bukásához vezetne" – jelentette ki Tálas Péter, aki szerint az északi rezsim hirtelen bukását paradox módon nagyon kevesen akarják. Mégpedig két ok miatt nem. Egyrészt egy gyors bukást követően Észak-Korea kiszámíthatatlanná válna, s pillanatokon belül milliók jelennének meg a kínai-koreai, valamint a két Korea közötti határon, amely viszont humanitárius katasztrófával járna együtt.
Van azonban egy másik ok is, amely már stratégiai kérdés – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő. A környező országok számára potenciális problémát jelentene a két Korea egyesülése. Mégpedig azért, mert az egységes Korea néhány évtizeden belül regionális nagyhatalom lenne, amely ráadásul atomfegyverrel is rendelkezik. Emellett pedig nagy mennyiségű, olcsó munkaerő is a rendelkezésére állna, amely viszont hihetetlenül felpörgetné a gazdaságot.
Az esetleges egyesülés komoly problémát jelentene Kínának, Oroszországnak és Japánnak is, azzal csak Dél-Korea és az Amerikai Egyesült Államok járna jól – vélte Tálas Péter, aki szerint jelenleg mindenkinek az az érdeke, hogy csituljanak az indulatok. Talán, ha a dinasztikus hatalomátvétel sikerül Észak-Koreában, akkor rá lehet venni Kim Dzsong Un-t arra, hogy lassan-lassan közelítse az országot a nemzetközi közösség felé.