Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres kezdeményezés Debrecenben

Szöveg: Nehéz Attila |  2011. december 26. 8:15

A 2011-es esztendőt értékelve Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) szerepvállalásáról, rendhagyó történelemórákról és a katonai középiskola formálódó rendszeréről is beszélt a honvedelem.hu-nak dr. Lippai Péter ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott parancsnokhelyettese, illetve Berkecz Gábor, a debreceni Gábor Dénes Elektronikai és Műszaki Szakközépiskola és Kollégium igazgatója.

1595929243
„A dandár több mint két éve működik együtt a Gábor Dénes Szakközépiskolával. Tulajdonképpen e kapcsolat kiteljesedése lesz a tervek szerint jövő ősszel induló katonai középiskola. Az ötlet a KatonaSuli-programból nőtte ki magát. A rendezvények során a különböző – például a katonai közelharccal kapcsolatos – bemutatókba bevontuk a programban már régebben részt vevő diákokat is, ezzel is bizonyítva, hogy az elképzelés a gyakorlatban is jól működik.

Sikerrel zajlanak az általános és középiskolai rendhagyó történelemórák, amelyekre közreműködőként felkértük a Honvédség és Társadalom Baráti Kör  (HTBK) kapcsolatrendszerében lévő szakembereket. Ezeken az órákon a diákok megismerhették Bocskai fejedelem hadművészetének Debrecenhez és környékéhez köthető eseményeit, a legendás 39-es gyalogezred történetét, valamint a második világháború térségünkben lezajlott eseményeit is. Örvendetes tény: egyre több a felkérés a missziós tapasztalatokról szóló beszámolókra.

A tervek szerint a dandár könyvtárfejlesztési programjának keretében megvalósulhat három, terepbejárással egybekötött ismeretterjesztő foglalkozás: a Debrecen környékén zajlott egykori hadtörténelmi események történetét szaktekintélyek dolgozzák ki szöveges-térképes formában. Ezen munkák segítségével az 1604-es álmosdi csata, az 1849. augusztus 2-i debreceni ütközet és az 1944 októberében lezajlott alföldi páncéloscsata legfontosabb helyszínei elevenedhetnek meg az érdeklődők számára" – mondta Lippai Péter ezredes (jobb oldali képünkön).

1595929243
Berkecz Gábor iskolaigazgató (bal oldali képünkön) megerősítette az ezredes által elmondottakat: „A gyerekek «életszagú» előadásokat hallhattak, amelyek azért nagyon fontosak, mert szélesíti a látókörüket, tényszerű képet kaphatnak a múltról és a jelenről. Úgy vélem, őszintén kell beszélnünk a fiatalokkal, a valóságot bemutatva nekik, hogy már tizenéves korukban fel tudják mérni, milyen lehetőségek nyílnak előttük katonaként, milyen munkát végezhetnek a Magyar Honvédségnél.

A visszajelzések alapján sikeres ez a kezdeményezés. Még azoknak is tetszettek ezek az előadások, akik nem szeretik annyira a történelmet. Így mindenféleképpen fontosnak tartjuk a folytatást. Mindez szerves része iskolánk koncepciójának, amit a dandár támogatásával immár két éve igyekszünk megvalósítani. A tradíciót akarjuk ötvözni korszerű ismeretekkel és módszerekkel: olyan oktatást akarunk megvalósítani, ami a XXI. századi világban a hagyományos értékrendre épül. A honvédelmi képzésnek jelentős múltja van hazánkban.

A nálunk 2009 februárjában bevezetett iskolai modell adta meg az alapot ahhoz, hogy jövő szeptemberben elindulhasson hazánk egyetlen katonai középiskolája. Az idei tanévnyitón hangsúlyoztuk, hogy a mostani időszak a próbáé – elkezdtük intézményünk átformálását. Már eddig is nagyon sok tapasztalatot nyertünk, és a továbbiakban is újabbakra teszünk szert. Ezáltal válik még világosabbá: mi az, amin változtatnunk kellene s mit lehet másképp csinálnunk. A délelőtti oktatásban s a szakköri rendszerben egyaránt kiemelkedő szerep jut a katonai oktatóknak, akiket a nevelőtestület részének tekintünk. Januártól a HTBK-val együttműködve nemcsak az ifjúsági nevelést, hanem a hadisírgondozás fontosságát is szeretnénk hangsúlyozni iskolánkban, a dandár alegységeihez hasonlóan osztályok segíthetnék ezt a had- és hőstörténeti, illetve kegyeleti hagyományápolást." 

1595929244
Lippai Péter ezredes hangsúlyozta: „Az elmúlt fél évben végiglátogattam a KatonaSuli-programban résztvevő intézményeket, megbeszéltem a tapasztalatokat és a felek által javasolt módosításokat. Az egyértelműen kedvező megítélés mellett az erőforrások ésszerűsítése került szóba, illetve az, hogy miként vonhatók be további iskolák vagy diákok, akik «áthallgató vendégként» lennének jelen a programban.

A KatonaSuli-programnak fontos szerepe van a fiatalok nevelésében: bővíthetik általános műveltségüket, pozitívan alakíthatja értékrendjüket, aminek nagy jelentősége van a Gábor Dénes Szakközépiskola, hazánk leendő – egyetlen – katonai középiskolájának megítélésében is. Véleményem szerint a rendezvényeknek komoly szerepük van a diákok hazafias nevelésében, a tartalom és a hiteles előadók személyes példája kedvezően hat a fiatalokra. Az újjáélesztett HTBK közreműködésével mindenképpen szeretnénk bevonni a honvéd hagyományokat, ezáltal olyan programcsomagot kialakítani, amely segít megvalósítani a hagyományápolást, a hadisírgondozást, az ifjúságnevelést, beleértve természetesen a fizikai erőnlét fejlesztését is.

1595929244
Úgy gondolom, hogy az utóbbi hónapok eredményei, a velünk közösen szerzett események sikerei bizakodásra adnak okot. A HTBK legfontosabb feladata, hogy összefogja azokat a szervezeteket, egyesületeket, embereket, akik ezekért a célokért dolgoznak. Havonta rendezett vezetőségi üléseinken megbeszéljük a teendőket, az érdeklődők ott kaphatnak tájékoztatást arról, hogyan kapcsolódhatnak be a munkánkba.

Nem tömegmozgalmat akarunk létrehozni, hanem egy, a honvédelem ügyét szakmailag támogató szervezetet: a lehető legszélesebb társadalmi rétegekkel és különösen a felnövekvő nemzedékkel meg akarjuk értetni, mi is a honvédelem, ami sokkal összetettebb kérdés, mint a honvédség. A hadkötelezettség békeidőszakra vonatkozó megszüntetése óta ugyanis lazult kapcsolatunk a civil társadalommal, az emberek elszakadtak a honvédelem ügyétől. Mi pedig szeretnénk tájékoztatni a lehető legszélesebb rétegeket arról, mit miért teszünk, illetve hogy ők mit tehetnek. Társadalmi alapon szerveződünk, anyagi forrásaink szűkösek, de számítunk az emberek tenni akarására."

Fotó: Archív