Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres volt a nemzetközi hét

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: Antal Valéria |  2020. november 12. 17:20

A járványhelyzet miatt a tervezettnél egy nappal korábban, november 12-én, csütörtökön ért véget az Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam nemzetközi hete Balatonakarattyán.

Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam nemzetközi hete zárás (2)

Az egyébként is rendkívüli körülmények között, jobbára on-line megrendezett hét záróünnepségén Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Transzformációs Parancsnokság parancsnoka kiemelte: az elöljárók számára nagyon fontos ez a tanfolyam, és ezen belül a nemzetközi hét is.

„A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik célja, hogy nagyon erős altiszti kart képezzünk, mivel ők adják a haderő gerincét. A nemzetközi hét is speciális körülmények között zajlott, de jó visszajelzéseket kaptunk. Bizakodva nézhetünk az előttünk álló altiszt alapképzés, és a november végére tervezett Ezüst Lándzsa gyakorlat elé” – közölte a vezérőrnagy, aki köszönetet mondott a nemzetközi hét lebonyolítását lehetővé tévő MH Rekreációs, Kiképző és Konferencia Központ állományának is.

Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam nemzetközi hete zárás (1)

Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa zárásként elmondta: a váratlan helyzetek hozzátartoznak a katona életéhez, ezért az új szituációkhoz még járványhelyzetben is gyorsan tudnak alkalmazkodni.

„Sikeres hetet zártunk, és ezért szeretnék köszönetet mondani minden közreműködőnek! A világ változik, a biztonsági környezet változik, de az altisztek képzése állandó. Feladatszabásunk alapján mindig készen kell állnunk, hogy megfeleljünk az elénk támasztott kihívásoknak. A megújult altisztképzési rendszer is ezt a célt szolgálja, és hiszem, hogy sikeresek leszünk. A tanfolyam résztvevői mind remek munkát végeztek, és ezt NATO-szinten is elismerik” – fogalmazott a főtörzszászlós.

A záróünnepségen Bozó Tibor vezérőrnagy és Kriston István főtörzszászlós okleveleket és elismeréseket adott át.

Kapcsolódó cikkek