Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Siklósi Gergely őrmester: a heidenheimi győzelemmel ért össze a csapat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Augusto Bizzi |  2020. január 14. 13:35

Az olimpiai kvalifikáció szempontjában nagyon fontos hétvégi világkupa-győzelemmel érett össze a magyar férfi párbajtőr-válogatott a Magyar Honvédség Sportszázadának katonája, a Budapesti Honvéd Sportegyesület párbajtőrözője, a világbajnok Siklósi Gergely őrmester szerint.

1596074724

A tavalyi, budapesti vb-n aranyérmes vívó, aki a németországi vk-fordulóban a csapatdiadal előtt egyéniben is győzött, az M4 Sport Sporthíradójában január 14-én, kedden úgy fogalmazott: a döntő előtti mérkőzéseken annyira magabiztosak és fegyelmezettek voltak az asszók alatt, hogy számára nem volt kérdés, el fognak jutni a fináléig. A franciák elleni utolsó összecsapás szorosabban alakult, az utolsó pár előtt az ellenfél 38-37-re vezetett, de azt – amint Siklósi emlékeztetett rá – Berta Dániel nagyon magabiztosan fejezte be. „Azt éreztem, hogy most érett össze ez a csapat, most lett egy egész, és hogyha egyben tudjuk tartani, akkor nagyon sok mindenre, akár olimpiai éremre is képes lehet" – tette hozzá.

A BHSE 22 éves párbajtőrözője elmondta, hogy a világkupán a csapatversenyre készültek minden tekintetben, az egyéni győzelem bónusz volt a számára, ami időben megelőzte a fontosabb viadalt. „Ha most nem sikerült volna ilyen szépen menetelnünk és győznünk, akkor óriási bajban lennénk a csapatkvalifikáció terén. De ez volt a feladatunk, és teljesítettük" – hangsúlyozta.

A magyarok jelenleg a mögöttük álló oroszokkal, valamint az őket kis különbséggel megelőző olaszokkal és ukránokkal vannak versenyben a tokiói ötkarikás részvétel kiharcolásáért. „Az fog dönteni, hogy a következő két világkupán melyik európai együttes szerepel jobban. Emellett figyelni kell az afrikai zónára is, hiszen Egyiptomnak csak a 16 közé kell jutnia a világranglistán és akkor ott van az olimpián, amivel eggyel kevesebb európai helyet biztosítana nekünk" – folytatta.

A férfi párbajtőrcsapatok a kvalifikációs sorozat végéig még Vancouverben és Buenos Airesben szerezhetnek pontokat, februárban, illetve márciusban. A magyar válogatott alaposan megnehezítette a dolgát azzal, hogy a tavalyi, budapesti világbajnokságon, a nyolcaddöntőben kulcsfontosságú összecsapáson kikapott az ukránoktól, és novemberben ugyancsak alulmaradt velük szemben a 16 között Bernben. A heidenheimi győzelemmel azonban lényegesen javultak az esélyei.

Siklósi szerint nagy lökést ad nekik, hogy ezután már kevesebbet kell teljesíteniük, de így is az a céljuk, hogy megnyerjék a következő világkupát, majd a rá következőt, és így minél jobb pozícióból induljanak az olimpián.

A sikereinek hátterére, okára vonatkozó kérdésre úgy reagált: „az a nagy fegyverem, hogy alacsonyan tudom tartani a pulzusomat asszó közben, nyugodt tudok maradni, végig tudom vinni a taktikámat". Mint mondta, úgy érzi, a vb-győzelemmel a hazai vívók számára megszerzendő skalppá vált, a nemzetközi mezőnyben pedig egy kicsit elismertté.

Címkéksport