Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Stabil a sérültek állapota

Szöveg: D.Á. |  2010. október 7. 16:05

Stabil és megnyugtató a vörösiszap-katasztrófa azon tíz sérültjének állapota, akiket a Honvéd Kórház Állami Egészségügyi Központban kezelnek – hangzott el az intézményben tartott tájékoztatón. A kórház orvosai három súlyos, négy közepesen súlyos és három könnyű sérültet látnak el hétfő este óta.

A devecseri vörösiszap-katasztrófa sérültjeinek állapotáról tartottak sajtótájékoztatót a Honvéd Kórház Állami Egészségügyi Központban (HK ÁEK) szerda délután. Mint Dr. Grósz Andor orvos dandártábornok megbízott főigazgató, katonai főigazgató-helyettes elmondta, a hétfői este folyamán tíz sérültet szállítottak helikopterrel, illetve mentőautóval a katasztrófa helyszínéről a budapesti intézménybe. „Közülük hárman súlyos, de nem életveszélyes, négyen közepesen súlyos, hárman pedig könnyű sérüléseket szenvedtek", számolt be a dandártábornok, hozzátéve, hogy a sérültek elsősorban az idősebb korosztályból kerülnek ki, és egyaránt vannak közöttük férfiak, illetve nők. A szerencsétlenül járt embereket a kórházban azonnali ellátásban részesítették, a két súlyos sérült közül kettőt haladéktalanul az intenzív osztályra szállítottak. „Ők az általános javuláshoz szükséges intenzív ellátásban részesültek, a többiek konzervatív ellátást kaptak. Akinél szükség volt rá, a műtéti beavatkozásokat is elvégeztük. Jelenleg az összes sérült állapota stabil, megnyugtató", fogalmazott Dr. Grósz Andor.

 

A sérültek gyógyulási kilátásairól Dr. Keresztes László orvos alezredes, a HK ÁEK Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának részlegvezető főorvosa úgy fogalmazott: a hasonló sérülések esetében nem lehet első pillantásra jóslásokba bocsátkozni a gyógyulási időt illetően, így ebben az esetben sem. „Az egyik idősebb személy testének 60 százalékán szenvedett égési sérüléseket, másikuk 70 százalékban, de nála felületesebb maródást tapasztaltunk. Ő még ma is az intenzív osztályon van, amennyiben szükséges lesz, további műtétekre kerül majd sor nála. Egyiküket sem kellett ugyanakkor lélegeztetni, és belső sérüléseik sincsenek", fogalmazott Dr. Keresztes László. „A lúgmarás a vegyi égési folyamatok közé tartozik. Felületesnek látszik, de mélyre terjed", tette hozzá Dr. Juhász Zsuzsanna, a HK ÁEK Plasztikai Sebészet és Égés Sebészet Részlegének főorvosa. „Ez az oka például annak is, hogy a sérülésekre nem kerülhet azonnal fedés, hiszen időközben további károsodások jelentkezhetnek." Dr. Keresztes László kérdésre válaszolva reményét fejezte ki azt illetően, hogy a sérülteknél nem kell majd később szövődményekre számítani. „Ilyenkor a késői szeptikus fertőzések jelentik a veszélyt, de rendszeresen mikrobiológiai vizsgálatokat végzünk a betegeknél, és folyamatosan ellenőrizzük az állapotukat.

A honvedelem.hu érdeklődésére Dr. Zsiros Lajos orvos ezredes, a HK ÁEK Általános Traumatológiai Osztályának vezető főorvosa, a Magyar Honvédség fősebésze úgy fogalmazott: a hétfői nap folyamán a kórháznak úgynevezett felvételi napja volt, így a testfelület 30 százalékát meghaladó mértékű égési sérülteket mindenképpen ide szállították volna az ország egész területéről. A betegek ugyanakkor a lehető legjobb kezekbe kerültek. „Az ÁEK-ben óriási tapasztalattal rendelkező égési szakemberek dolgoznak, hiszen a honvédség esetében alapvető fontosságú, hogy el tudjuk látni az égett sérülteket. Az ilyen irányú tudást emellett folyamatosan bővítenünk is kell. Hogy csak egy példát mondjak, például a missziókban jellemző sérülések jelentős része is égéssel, robbanással kapcsolatos. Orvosaink egy része iraki vagy afganisztáni hadszíntéri tapasztalatokkal is rendelkezik", tette hozzá Dr. Zsiros Lajos, aki emellett a kórház kiváló felszereltségét is kiemelte.

Fotók: Rácz Tünde